Az ellenzék elveti a költségvetést

Pozsony |

<p>Az ellenzéki képviselők kemény kritikájával folytatódott tegnap a 2013-as állami költségvetés parlamenti vitája. &bdquo;A gyógyszerárak növekedése és az állami kórházak további eladósodása&rdquo; &ndash; Viliam Novotný, az SDKÚ alelnöke szerint ezt eredményezik a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos intézkedések az egészségügyben. Nem jár jobban azonban a mezőgazdaság sem.<br />&nbsp;</p>

A Híd tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem támogatja a büdzsét. „A 2013-as költségvetés tervezete nem a spórolásról szól” – magyarázta álláspontjukat Bugár Béla, a Híd elnöke. Solymos László frakcióvezető szerint egyetértenek a költségvetési hiány csökkentésével, de a kormány ezt nem elfogadható módszerekkel igyekszik elérni.

„A kormány által bevetett eszközök fékezik a gazdasági növekedést. A deficit csökkentését ugyanis a bevételek növelésével akarja elérni, miközben a kiadásokat nem csökkenti, és emeli a munkát terhelő adókat” – véli Solymos. A kormány a Híd alelnöke szerint jövőre 2,1 milliárd euróval magasabb bevételre számít az adókból és járulékokból, mint idén. Ez azt jelenti, hogy az ideihez képest minden egyes állampolgártól átlagosan 390 euróval többet igyekszik beszedni. „A 2013-as költségvetés mintha hadat üzenne azoknak az embereknek és vállalatoknak, akik dolgoznak, fizetik az adót és a járulékokat. Mi ezt nem támogathatjuk” – véli Solymos. A költségvetés vitája jövő kedden folytatódik. (mi, TASR)
  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?