Alkotmánybírósághoz fordult az ellenzék a Btk. módosítása miatt

parlament kk

Panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz az ellenzék a Btk. módosításával kapcsolatban, a gyorsított eljárásban való megvitatást és a parlamenti vita lerövidítését kifogásolja. Azt indítványozza, hogy a bíróság szüntesse meg a módosítás elfogadásával kapcsolatban eddig elfogadott összes parlamenti határozatot. Erről hétfői sajtótájékoztatóján számolt be Mária Kolíková (SaS) több ellenzéki képviselő társaságában.

„Azzal fordulunk az Alkotmánybírósághoz, hogy lehetetlenné tették a demokráciákban szokásos szabályos parlamenti vitát, és ezzel megsértették az ellenzéki képviselők demokratikus jogait” – magyarázta Kolíková. Hozzátette, egyelőre nem az szerepel a beadványban, hogy a Btk. módosítása sérti az alkotmányt, erre akkor lesz lehetőség, ha a parlament véglegesen, a harmadik olvasatban is megszavazza a törvényt.

Kolíková elmondta, a beadványt az összes parlamenti ellenzéki párt támogatta, 49 képviselő írta alá. A beadványt a múlt héten küldték el. „Szó sincs arról, hogy társadalmi egyetértés lenne a Különleges Ügyészség megszüntetéséről és a büntetőjogi változtatások szükségességéről” – tette hozzá.

Zuzana Števulová (PS) a parlament alkotmányjogi bizottsága ülésén történteket is bírálta a gyorsított eljárásra vonatkozó javaslat megvitatásakor. „Ultrarövid eljárás keretében tárgyalunk lényegbevágó változtatásokról” – hangsúlyozta. Ha a parlament megszavazza a Btk. módosítását, újabb beadvánnyal fordulnak az Alkotmánybírósághoz.

Marián Čaučík (KDH) a tárgyilagos vitát hiányolja a parlamentben és a parlamenti bizottságokban, szerinte a jogalkotási folyamat megerőszakolása zajlik. „Az egész folyamat a demokratikus párbeszéd és a szabályos jogalkotási folyamat durva megsértése” – tette hozzá.

A Szlovákia mozgalom a vita korlátozását kifogásolta, Michal Šipoš (Slovensko, Za ľudí, KÚ) szerint enélkül lehetetlen jó törvényeket elfogadni.

A Btk. módosítása már második olvasatban van, első olvasatban 20 órában szabta meg a parlament a róla szóló vitát, a második olvasatban 62 órában. A módosítással csökkennek egyes büntetési tételek és lerövidül az elévülési idő, változások lesznek a bűncselekmény során okozott károkkal kapcsolatban is. Az ellenzék több tucatnyi módosító javaslatot terjesztett elő a tervezethez, a kormánykoalíciótól is érkeztek változtatási javaslatok, de összességében kitart a Btk. megváltoztatása mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?