Az elbocsátás oka: nyugdíjas

Pozsony |

<p>A kormány megkönnyítené a nyugdíjasok elbocsátását, ezzel a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését és a munkanélküliség csökkentését szeretné segíteni. Az azonnali elbocsátásra is fel kell majd készülniük a nyugdíjas korú alkalmazottaknak, ha a szociális ügyi minisztérium megvalósítja Ján Richter miniszter elképzelését.</p>

Elbocsátási okká válhat ugyanis, hogy a munkavállaló betöltötte a nyugdíjkorhatárt, a szociális ügyi minisztérium legszívesebben már 2014 januárjától életbe léptetné ezt a módosítást. „Ez a munkatörvénykönyvben szerepel majd, mint a munkaviszony felbontásának egyik lehetséges oka” – jelentette ki a miniszter. Az intézkedés minden munkaadóra vonatkozna, nem csak az állami vagy közszférára.

A nyugdíjas munkavállaló jelenleg ugyanolyan védettséget élvez, mint a fiatalabb társai, vagyis csak akkor bocsátható el, ha a cégnél leépítés van, már nem felel meg a törvényben előírt követelményeknek vagy vét a munkafegyelem ellen, például ittas állapotban megy be munkába. 2014 januárjától azonban a tervek szerint már az is állhat a felmondólevélen, hogy az elbocsátás oka: a nyugdíjkorhatár betöltése. A szociális ügyi minisztérium lapunknak megerősítette, hogy valóban készül egy ilyen tartalmú törvénymódosítás. „Jelenleg elemezzük a hatásokat, az érintettek számát és a szabályozási alternatívákat” – tájékoztatta lapunkat Michal Jurčí, a szociális ügyi minisztérium szóvivője. Az ellenzék egy része már élt hasonló javaslatokkal. Július Brocka javasolta, hogy az állami szektorban dolgozó nyugdíjasok válasszanak: vagy dolgoznak, vagy nyugdíjat kapnak. „Ez nem érintené a magánvállalatokat, csak az állami vagy a közszférát” – jelentette ki a KDH-s képviselő. A szaktárca ezt a megoldást elveti. „Mi ilyen guillotine-t nem javaslunk” – mondta Jurčí. (lpj, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?