Az autonómiában látják a megoldást

<p>Folyamatosan érik a támadások a székelyföldi magyarokat a román állam részéről, amire a külföldi sajtó is felfigyelt. Legutóbb az európai kisebbségi és regionális lapokat tömörítő szervezet, a MIDAS csoport &ndash; amelynek az Új Szó is tagja &ndash; dél-tiroli napilapja, a Dolomiten hívta fel a figyelmet különböző esetekre. Egyebek mellett emlékeztetett arra, hogy Csíkkozmás önkormányzati épületének homlokzatáról el kellett távolítani a Községháza feliratot, erre kötelezte a polgármestert a bíróság, amelyhez a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetője, Dan Tanasa fordult panasszal.</p>

Csak a Községháza felirat volt a falon, a román megfelelője hiányzott. Megsértették ezzel a román törvényeket? – teszi fel a kérdést a cikk szerzője, Hatto Schmidt. A községház bejáratánál a törvényes előírásoknak megfelelően a kezdetek óta ki van írva két nyelven az intézmény neve, a homlokzaton levő felirat inkább csak egy történelmi elem. A községházát 1943-ban építették, amikor Észak-Erdély egy rövid ideig ismét Magyarországhoz tartozott. A lakosság 96 százaléka magyar székely, ezért soha senkit nem zavart a felirat – emlékeztet a szerző. Etnikai tisztogatás a románokkal szemben? Dan Tanasa, a 36 éves román újságíró élete nagy feladatának tekinti, hogy bebizonyítsa, Székelyföldön etnikai tisztogatást hajtanak végre a román lakossággal szemben. 2014-ben Tanasa megalapította a Méltóságot Európában Polgári Egyesületet (ADEC), amely a magyar népcsoport szimbólumai ellen folytat jogi háborút.  „Itt nem a kétnyelvűségről van szó, ezek magyarellenes cselekedetek” – nyilatkozta a szerzőnek Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke. Az ADEC azért harcol, hogy távolítsanak el valahonnan egy magyar feliratot vagy egy zászlót, és nem azért, hogy tegyék ki hozzá a román megfelelőjét. Árus mintegy 50 esetet dokumentált. Itt van például Csíkszereda, Hargita megye fővárosa. Lakosságának 79 százaléka székely, a 42 ezres város polgármestere Ráduly Róbert Kálmán. Az önkormányzat épületén most még ott van a Városháza felirat és mellette a román megfelelője: Primârie. A megyei törvényszék azonban – az ADEC panasza nyomán – úgy döntött, hogy a magyar feliratot el kell távolítani. Háború a magyar feliratok  és zászlók ellen Csíkszeredában az ADEC az 1989/90 óta használatos hivatalos városi zászló ellen is támadást intézett. „Pedig nincs olyan előírás, amely ezt megtiltaná” – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán. A törvény csak az állami, az európai és a külföldi állami zászlók használatát szabályozza. Ám a romániai bíróságok egyszerűen kiforgatják a régi jogi alaptételt, mely szerint mindent szabad, ami nem tilos.„Szisztematikusan támadják a ki­sebbséget” – mondja Takács Katalin. Ezeket a támadásokat a prefektus irodájából indítják – hangsúlyozza az ügyvédnő, s hozzá­fűzi: ott olyan ügyvédeket alkalmaznak, akiknek kizárólag az a feladatuk, hogy okot találjanak a kisebbség elleni támadásokra. A prefektus az állam képviselője, az lenne a feladata, hogy a törvények betartására felügyeljen.Hatto Schmidt azt kérdezi, hogyan lehet magyarázni a románok hajtóvadászatát a kisebbségek ellen. „Románia egy fiatal állam – válaszolja Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere. – A románok itt nem érzik igazán otthon magukat, és attól tartanak, hogy ismét elveszítik ezt a területet.”„A románok nem buták” – véli Ráduly Róbert Kálmán. – Nem a parlamentben és a kormány révén harcolnak a magyarok ellen, hanem a törvényszéken keresztül. Mert Romániában a bíróság nem független!” Ráduly meggyőződése, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt arc nélküli struktúrák – egyebek mellett a Securitate titkosszolgálat – támadják a kisebbségi elitet. Mélyebb állam román módra „A nacionalizmust korábban a politikai pártok tartották fenn, most a Securitate viszi tovább” – ezt már Bakk Miklós, a Kolozsvári Egyetem politológusa mondja, aki egy „mély államról”, a hadsereg, a titkosszolgálat, a politika, a törvényhozás és a közigazgatás összefonódásáról beszél. Autonómia  mint az egyetlen megoldás Sok magyar számára Székelyföld területi autonómiája lehet az egyetlen kiút. Csak az a gond, hogy „a románok azt hiszik, mi az elszakadást akarjuk” – mondja Mezei János. „Nem tudják, mi az autonómia, és nem hisznek nekünk.” A kormány pedig amúgy is az ellenkező irányba halad. Az ország közigazgatási átszervezésével a három székelyföldi megyét több nagyobb régióba olvasztaná. Ezzel a kisebbségnek még a mostaninál is sokkal kevesebb joga maradna. Autonómiakövetelésükkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a két kisebb magyar párt és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kemény dióba harapott. „Mióta Románia belépett az EU-ba, a kormány hallani sem akar a kollektív jogokról” – mondja Bakk Miklós. Románia ugyan együttműködik az RMDSZ-szel, de csak egy feltétellel: szó se essék semmiféle területi autonómiáról.   A problémákat a politikusok kreálják „A helyi románok nem okoznak gondot” – válaszolja Mezei János a szerző kérdésére, hogy a politikai konfrontáción túl hogyan élnek együtt Székelyföldön a magyarok és a románok. „Nem helyeslik, de nem is ellenzik az autonómiát.” A problémákat a politikusok kreálják. A románoknak alapvetően nem lenne semmi kifogásuk Magyarország ellen, viszont félnek az elszakadástól. Megegyezésre nem sok esély van, homályosak a kilátások – állapítja meg a szerző. Végül azonban „visszatér” Csíkkozmásra, ahol ugyan leszedették a Községháza feliratot az épület homlokzatáról, ám a polgármester furfangosan, nagyon kreatívan oldotta meg a problémát: virágokkal írták ki a „Csíkkozmás, községháza” feliratot a falu polgármesteri hivatala előtt. (ug)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?