<p>A takarékossági, konszolidációs kormányzati csomagban nem tettek említést arról, hogy az idei első félév végeztével busás jutalmakat, prémiumokat fizetnek majd ki az egyes tárcák vezetőinek.</p>
Az államtitkárok jutalmát kifogásolja az MKP
„Az igazság az, hogy a gazdasági és a védelmi tárcáknál komolyan vették a takarékoskodást, nem osztottak ki jutalmakat. Azonban a környezetvédelmi miniszter fejenként 6800 eurós prémiumot osztott ki az államtitkárainak. Bizonyára maradandót alkottak. Hallotta, olvasta valaki az elmúlt fél évben Branislav Cimerman és Patrícia Hradilová nevét valamilyen alkotó, jelentős tevékenységgel összefüggésben? A mezőgazdasági tárca inkább elfelejtette közzétenni a kifizetett jutalmak összegét, mert a tavalyi év végeztével beállították a tárcák közötti rekordot” – áll abban a nyilatkozatban, melyet Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.
„A legtöbb jutalmat a pénzügyminisztérium dolgozói kapták. Maga a pénzügyminiszter ezt a következő okfejtéssel magyarázta: megváltak néhány dolgozótól és a béralapban kialakult rést jutalom formájában szétosztották az állomány megmaradt tagjai között. „Dicséretet“ érdemel. Növekedett a munkanélküliség (ne is beszéljünk a sanyarú időben megélt személyi tragédiákról), a többhavi lelépőt bizonyára ki kellett fizetniük, eközben takarékoskodniuk sem sikerült, mivel a megtakarított pénzt elköltötték jutalmakra” – áll a nyilatkozatban.
Az MKp szerint „jó példával jár tehát tárcavezető kollégái előtt a pénzügyminiszter. Bemutatta, hogyan képzeli el a takarékosságot. Pedig az utóbbi hetekben gyakran járt Brüsszelbe az euróövezet pénzügyminisztereinek tanácsára, ahol bizonyára szembesült a kialakulófélben levő pénzügyi válsággal. Vagyis a képzeletbeli W betű közelgő második „csúcsával”. Nem ártana tudatosítani a gondokat és a lehető legtöbb szabad forrást bespájzolni. Ezek után nem tudom, hogyan fogja arra ösztönözni kollégáit a kormányban, hogy a sör jövedéki adójának megemelésére és a borra kivetendő jövedéki adóra szavazzanak, miközben tudatosítják majd, hogy ezekkel az intézkedésekkel munkahelyek ezrei szűnhetnek meg a mezőgazdaságban. Sokaknak az sem mellékes, hogy jelentősen megemelkedik majd a sör és a bor fogyasztási ára. A közelgő pénzügyi válság más, súlyosabb kihívásait inkább meg sem említem.”
A Magyar Koalíció Pártja elvárja a kormány tagjaitól, hogy komolyan vegyék a felkészülést a közelgő válság kihívásaira, sokkal komolyabban, mint 3 éve az előző kormányzat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.