Az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy felfüggesztette a btk-módosítás egyes részeit

alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy szerdán felfüggesztette a büntetőjogi módosítások hatályba lépésének egy részét. A felfüggesztés vonatkozik a büntető törvénykönyvben elfogadott összes módosításra, a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvényre, és a büntetőeljárás egyes paragrafusaira – derül ki az Alkotmánybíróság állásfoglalásából, melyet Martina Ferencová, az AB szóvivője ismertetett.

A testület további eljárásra befogadta Zuzana Čaputová államfő és az ellenzék javaslatát ezeknek a módosításoknak a megvizsgálására. A Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszűnésének hatályát nem függesztette fel.

A btk-módosítást februárban szavazta meg a parlament, március 15-től lett volna hatályos.

A büntető perrendtartásban azt az eljárási szabályt függesztette fel, hogy a törvénytelen úton szerzett bizonyítékokat akkor használhatnak a hatóságok és fogadhatja el a bíróság, ha a vádlott mellett szólnak. Szintén felfüggesztette azt a módosítást, hogy a vádlottal szembeni jogorvoslat benyújtásának határideje  hat hónap helyett három év legyen.

Az AB döntésével és indoklásával kapcsolatban Peter Straka és Robert Šorl alkotmánybírók fogalmaztak meg különvéleményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?