Ausztria 23 millió eurót takarítana meg a szlovákoknak fizetett családi pótlékon

Ján Richter

Az alacsonyabb családi pótlékon Ausztria a szlovákiai családoknak eddig fizetett összeg több mint harmadát, körülbelül 23 millió eurót takarítana meg – jelentette ki Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter csütörtökön, az európai ügyekért felelős bizottság ülésén.

Eddig 63,3 millió eurót fizettek ki családi pótlék gyanánt az Ausztriában dolgozó szlovákiai családoknak, a jövőben ez az összeg 40,07 millió euróra csökkenne. A külföldön élő gyerekek után fizetett családi pótlék csökkentésére vonatkozó törvénymódosítás összesen mintegy 112 millió eurót spórolna meg az államnak.

Szlovákia a visegrádi négyek (V4) többi tagállamával, Lettországgal, Belgiummal és Írországgal közösen tiltakozik a törvényjavaslat ellen. Richter szerint továbbra is az azonos munkáért azonos díjazás elvének kell érvényesülnie. „Ez a szabályozás teljességgel elfogadhatatlan” – jelentette ki a miniszter a bizottság ülésén, hozzátéve: azok a szlovák állampolgárok, akik tartósan és legálisan dolgoznak Ausztriában, ugyanolyan járulékterheket fizetnek, mint a hazai dolgozók, ezért ugyanazok a juttatások is illetik meg őket.

Richter értékelte, hogy ebben a kérdésben összetartanak a V4-es országok. A törvény 2019. január 1-jével léphet érvénybe Ausztriában.

A miniszter szerint ha a törvényt végérvényesen elfogadják, az Európai Bizottság valószínűleg meg fogja vizsgálni, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal, amely tiltja az egyes dolgozók állami hovatartozásuk miatti közvetlen, vagy közvetett diszkriminációját.

Ľuboš Blaha, a bizottság elnöke szerint ebben a kérdésben Szlovákia oldalán áll az Európai Bizottság és az Európai Bíróság is.

Pfundtner Edit (Most-Híd) képviselő meggyőződése, hogy a szlovákok nem lopják el az osztrákok munkáját. „Bizonyos esetekben erre úgy is tekinthetünk, mint szomszédi segítségnyújtásra olyan területeken, ahol határon átnyúló együttműködésre van szükség. Rá kell mutatnunk, hogy érvényes a szolidaritás elve” – hangsúlyozta Pfundtner.

Martin Klus (SaS) és Jaroslav Paška (SNS) képviselők egyetértettek abban, hogy ha indexálnák a családi pótlékot, indexálni kellene az ilyen alkalmazottak járulék- és adóterheit is.
 

Richter azt ígérte a képviselőknek, hogy az osztrák féllel folytatott tárgyalásokról tájékoztatni fogja a bizottságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?