Átalakítani a középfokú oktatást

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Albert Sándor az oktatásban végzett kimagasló tevékenységéért a közelmúltban vette át Budapesten az Apáczai Csere János-díjat. A díjazottat munkájáról és a honi oktatásügy időszerű problémáiról kérdeztük.

A gimnáziumban, szakközépiskolában és szakmunkásképzőben közelíteni kell egymáshoz az oktatandó tananyagot, biztosítva ezzel az átjárhatóságot. Somogyi Tibor felvételeMire gondolt, amikor átvette a díjat?

Pedagógusi munkám utóbbi harminc évét a gyakorlati oktatásnak és a módszertan kutatásának szenteltem. Az utóbbi öt évben az oktatás minőségfejlesztésével foglalkozom. Ennek nagy része különböző publikációkban, tankönyvekben látott napvilágot, valamint hazai és nemzetközi konferenciákon hangzott el. Nagy örömömre ezt a három évtizedes munkámat méltányolták.

Publikációiban szinte állandóan visszatérő gondolat a különböző típusú középiskolák átjárhatósága. Miért?

Az Európai Unióban egyre több szó esik az egész életen át tartó tanulás szükségességéről. Úgy fogalmazták meg az alap- és középiskolák feladatát, hogy a tanulókat mindenekelőtt meg kell tanítani tanulni. Azaz felkelteni bennük a tudás és önálló tanulás iránti igényt. Ebből kiindulva idehaza is át kell tekintenünk középiskoláinkban a tananyag tartalmi összetételét: magam úgy gondolom, hogy mindhárom középiskola-típusunkban, a gimnáziumban, szakközépiskolában és szakmunkásképzőben közelíteni kell egymáshoz az oktatandó tananyagot, biztosítván ezzel az átjárhatóságot. A szakközépiskolákban meg kellene erősíteni az általános műveltséget nyújtó tantárgyakat a szaktantárgyak rovására és a kulcskompetenciákra kell összpontosítani. Ez alatt az idegennyelv-tudást, számítástechnikai ismereteket, a kommunikációs készség fejlesztését, a kreativitást értem. Ugyanis ezek azok a képességek, amelyeket több munkahelyen használni lehet. Ezt alátámasztja a kassai kerületi munkanélküliségi adat is, miszerint a középiskolákban végzett fiatalok 42 százaléka munkanélküli, tudniillik nem rendelkeznek kellő felkészültséggel egy-egy keresett szak betöltéséhez. Tehát az adott tudásanyagra a gyakorlatban nincs igény, az életben nem adaptálható. Az új kihívás átfogó reformot igényel érettségi utáni szakosított formában. Ehhez be kell iktatni egy egységes standardot, amely iskolatípustól függetlenül biztosítaná a felvételi kihagyását minden főiskolára vagy egyetemre, ugyanis egymáshoz közel álló oktatásszintről beszélhetnénk.

Nemzetiségi oktatásunk háza táján is sok a gond.

Magyar középiskoláinkkal általában az a probléma, hogy sok közülük az egy osztályos iskola: a nagykaposi, királyhelmeci, szepsi stb. gimnázium, amelyek kis létszámúak, nagyon sérülékenyek. Megítélésem szerint ezen úgy lehetne segíteni, ha összevonnánk az adott helységekben külön-külön működő középiskolákat, gimnáziumokat, szakközépiskolákat, mezőgazdasági középiskolákat, szakmunkásképzőket, hogy erősebbé váljon az iskola. Két év után kéne eldönteni a diák irányultságát, hogy merre haladjon tovább képességei szerint. Ez nem lenne érvényes olyan helységekre, mint például Komárom, ahol több magyar nyelvű iskola fut párhuzamosan. Lehet, hogy így kevesebb lenne középiskoláink száma, de sokkal erősebbek lennének. A pedagógus továbbképzéséről annyit, hogy Szlovákián kívül mindenütt működik a rendszer, mely kötelezővé teszi a pedagógus számára a folyamatos utó- és továbbképzést. Ennek ki kell építeni az intézményesített formáját nálunk is.

A műszaki értelmiség korszerű képzése létfontosságú minden gazdaság számára. Mennyiben veszik fel a versenyt és állnak helyt magyar nyelvű középiskolákban végzett diákjainak a főiskolai oktatásban, vannak nyelvi nehézségeik?

Több évtizedes tapasztalataim mondatják velem, hogy a magyar középiskolákban végzett diákok semmiben sem maradnak alul a szlovák nyelvűekkel szemben. Két-három hónap után elsajátítják a szükséges szókincset, és megfelelő kommunikációs készséget szereznek, felkészültségben pedig egyenlők a többi diákkal.

Akad olyan vélemény, hogy a szakterminológia elsajátítása és használata nyelvi nehézségeket jelent diákjaink számára. Egyetemi oktatóként mi a tapasztalata, segítene ezen egy szlovák– magyar szakszótár kiadása?

A kérdés helyénvaló és aktuális. Valóban szükség van egy szlovák– magyar szakszótárra, amely egyaránt segítené a diákokat és az oktatókat. Erről tárgyaltunk a Magyar Tudományos Akadémiával, és előbb-utóbb tető alá hozzuk az említett kétnyelvű szakszótárt. Ez felölelné a műszaki ágazatok mindegyikét és jó segédeszközként szolgálná használóit. Hozzájárulna ahhoz, hogy az itthon kialakult szó szerinti fordítású műszaki nyelvezetet mellőzhessük. Hasonló gonddal küzdenek Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján, tehát átfogóan lehetne kezelni a kérdést.

Ön is szívügyének tekinti közoktatásunk helyzetének javítását. Netán ezzel is összefügg érdeklődése a nagypolitika iránt? Az MKP listáján most képviselői mandátumot szerzett.

Egy dolog az elképzelés és akarat tenni az ügy érdekében, a másik, hogy a kivitelezéshez támogatókat kell megnyerni; ehhez nem utolsósorban politikai eszközök is szükségesek. Ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak a reformtervezettel, megfelelő támogató politikai kompetenciára is szükség van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?