Arra, amit ígérünk, van pénz a költségvetésben - mondja az egészségügyi miniszter

Andrea Kalavská
Pozsony |

Az Egészségügyi Minisztérium 2019-es költségvetési terve elegendő anyagi forrást különít el a nővérek és más egészségügyi szakalkalmazottak fizetésemelésére. Ezt Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügyi miniszter jelentette ki.

„Tartjuk magunkat a számokhoz. A költségvetés elég arra, hogy betartsuk, amit ígérünk” – közölte a miniszter. Kalavská azt állítja, hogy nem állna elő olyan ígérettel, amilyet nem tud teljesíteni. Ezzel Marek Krajčí (OĽaNO) képviselő kijelentéseire reagált, melyek szerint az ígért költségvetés alacsonyabb lesz a szükségesnél. „Talán érdemes lenne megnézni a mi módszereinket, aztán Krajčí módszereit. Ha ezeket egymás mellé állítjuk, akkor világosan meg fogom tudni mondani, hogy hol történt hiba” – jelentette ki az egészségügyi tárca vezetője.

Krajčí elmondta, hogy a közigazgatás költségvetési terve szerint a minisztérium 140 millió euróval több pénzt fordít az egészségügyre, mint amennyit előreláthatólag az idei évben fog. „Az orvosi fizetések valorizációja, illetve a nővérek, a szülészasszisztensek és az egészségügyi szakszemélyzet 10 százalékos fizetésemelése 200 millió euróba fog kerülni. Az egészségügy további kiadásai jövőre legalább 100 millió euróval fognak emelkedni” – magyarázta. Ezért szerinte „nyilvánvaló, hogy a kormánynak legalább 160 millió euróval többet kellene az egészségügyre fordítania, mint amennyit javasol”.

Kapcsolódó cikkünk

A parlamenti képviselő ezért arra szólította fel Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminisztert és Kalavská miniszter asszonyt, hogy értékeljék át a jövő évi költségvetési tervet.       

„2019-ben, az előző évhez képest, 244 millió euróval nagyobb lesz az egészségügyre szánt költségvetés. Ez főleg a gazdaság területén megemelkedett béreknek és a csökkenő munkanélküliségnek köszönhető, amelynek következtében a gazdaságilag aktív személyek járulékaiból 488 millió euróval több pénz folyt be, mint tavaly” – közölte a TASR-rel Peter Goliaš, az INEKO gazdaságkutató intézet igazgatója.

Goliaš kifejtette: a járulékos források jelentős részét az egészségügyi személyzet fizetésemelésére fordítják. „Ez összesen 197 millió eurót jelent. Az orvosi és nővéri fizetések automatikus emelése mellett (96 millió euró) főleg a nővérek és más egészségügyi szakalkalmazottak rendkívüli, 10 százalékos fizetésemeléséről van szó (77 millió euró), ami jövő év január elsejétől lesz esedékes” – pontosított.

Ezenkívül azt is elmondta, hogy az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkáért járó bérpótlék összegét is emelni fogják, mégpedig 24 millió euróval. A kórházi épületek felújítására és a kórházak felszereltségének a javítására szánt kiadásokat 30 millió euróval emelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?