Aradi vértanúk – megemlékezések a Felvidéken

Pozsony |

<div>Többtucatnyi helyszínen tartottak és tartanak megemlékezéseket az aradi tizenhármak kivégzésének évfordulóján.</div>

A Pozsonyban, Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Kassán, Rimaszombatban, Léván, Rozsnyón, Füleken és más helyszíneken megtartott rendezvényeket többségükben a felvidéki magyarság politikai és társadalmi szervezetei, illetve magánszemélyek szervezték. Pozsonyban a kecskekapui temetőben a vértanúhalált halt báró Jeszenák János, a felvidéki ellenforradalmi csapatok ellen küzdő egységek kormánybiztosa, illetve Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál idézték fel a szabadságharc emlékét. Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete rámutatott: a haynaui diktatúra nem arathatott teljes győzelmet, mivel a magyar társadalom nem hagyta magát, s ellenállásával elérte, hogy az akkori Európa egyik legnagyobb hatalmának számító Habsburg-birodalom kénytelen volt megegyezni a magyarokkal, mert szüksége volt a magyarok nemzeti összetartása által generált erőre. „A szabadság kivívása és a függetlenség megvédése minden személy, minden közösség mindennapi feladata” – hangsúlyozta Pető Tibor. Kovács László történész kiemelte: a 13 aradi vértanú a korabeli Magyarországon túl egész Közép-Európát képviselte, s ők mindannyian úgy gondolták, hogy ha egyszer az uralkodó beleegyezésével letették az esküt a magyar alkotmányra, akkor azt az uralkodóval szemben is meg kell védeniük. Leszögezte: jogos harc sosincs hiába, s bár 1848-49-ben az elnyomás diadalmaskodott, a forradalmat kirobbantó szándék tovább élt és él ma is. A 13 aradi vértanú közül hárman születtek a Felvidéken. Aulich Lajos, a szabadságharc utolsó hadügyminisztere, német szülők gyermekeként Pozsonyban, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak. Lahner György, aki később a hadügyminisztérium tüzérségi és felfegyverzési osztályát vezette, a Turóc megyei Necpálban (Necpaly) született, földi maradványait szintén az emlékoszlop kriptájában helyezték el. Dessewffy Arisztid, aki a Felső-Magyarországi Hadtest parancsnoka volt, a Kassától nem messzi Ósvacsákányban (Čakanovce) született, földi maradványai 1850 óta a Dessewffyek margonyai birtokán nyugszanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?