Áprilistól változik a második nyugdíjpillér

Pozsony |

<p>Április elsejétől változik a nyugdíjrendszer második pilléréről szóló törvény.</p>

Eddig mindhárom alap – a konzervatív, a növekedési és a kiegyensúlyozott – garantált volt, azaz az ügyfél biztonságban tudhatta a pénzét: bárhogy is alakult a gazdasági helyzet, a befektetett pénzéből nem veszített. Az első Fico-komány által hozott módosításnak azonban az a hátránya, hogy az alapok így csak minimális nyereséggel működtek, a magánnyugdíjpénztárak ugyanis nem mertek kockázatosabb befektetésekbe fogni.

A Radičová-kabinet által elfogadott, áprilistól életbe lépő változat újra csak egy garantált alappal számol – ez a konzervatív alap. Az ügyfelek már januártól átléphettek a kockázatosabb alapokból a konzervatívba. Viktor Kouřil, a VÚB Generali magánnyugdíjpénztár igazgatója, a Magánnyugdíjpénztárak Szövetségének alelnöke szerint ezt viszonylag sokan meg is tették, az említett biztosító 200 ezer ügyfeléből eddig 11 ezren, és hasonló az arány a többi biztosítónál is. „Az áprilistól érvényes törvény lehetővé teszi, hogy az ügyfél egyszerre két alapban, a konzervatívban és az egyik kockázatosban tartsa a pénzét. Én egyébként ezt ajánlanám mindenkinek. Azaz: akinek jelenleg csak a növekedési alapban van a pénze, egy részét helyezze át a konzervatívba. Így a megtakarítás egy része biztosan garantált, a másik rész pedig – például a növekedési alapban – megadja az esélyt, hogy nagyobb nyereségre tegyen szert. Persze hozzá kell tenni, hogy az ebben tartott pénzen akár veszíteni is lehet” – nyilatkozta lapunknak Kouřil.

A döntés az ügyfelek kezében van, bármikor átléphetnek egyik alapból a másikba, a lehetőség nincs határidőhöz kötve. 50 éves kortól azonban a befektetések tíz százalékát kötelezően a kiegyensúlyozott alapban kell tartani, majd ez a százalék minden évben növekszik, a nyugdíjkorhatár előtt két évvel már a teljes összeg a biztonságos alapba kerül át.

A második pillérben a jelenleg működő három mellett létrejön egy negyedik pillér is, az ún. indexalap. Ez lesz a legnagyobb kockázattal járó alap, ennek létrejöttét egyébként maguk a nyugdíjpénztárak sem támogatták, sőt azt javasolják ügyfeleiknek, hogy ebbe az alapba lehetőleg ne fektessék a pénzüket. A szociális minisztérium azzal indokolta az új alap létrehozását, hogy a részvényalap ugyan kockázatos, de jellegéből adódóan ebben lehet – kedvező gazdasági helyzet és jó befektetések esetén – a legnagyobb nyereségre szert tenni. De a legnagyobbat bukni is.

További fontos módosítás, hogy a pályakezdők számára újra kötelező a belépés a tőkepilléres nyugdíjrendszerbe, igaz, három éven belül, ha akarnak, kiléphetnek. Áprilistól ugyan érvénybe lép a törvény, de Robert Fico kormánya valószínűleg ismét módosítani fogja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?