Annyit kér az orvos, amennyit akar?

<p>A gyógykezelés Szlovákiában ingyenes, az orvosok azonban több olyan szolgáltatást is nyújtanak, amiért pénzt kérhetnek. Ezek többnyire adminisztratív feladatokkal összefüggő szolgáltatások: különböző igazolások kiállítása, esetleg a beteg által kért, az orvos szerint nem indokolt kivizsgálás, vagy pedig úgymond kényelmi intézkedések, mint a soron kívüli kivizsgálás.</p>

Az orvosok a legtöbb kiegészítő szolgáltatás árát maguk szabhatják meg az ártörvény alapján, kivételt képez a soron kívüli kivizsgálásért kért összeg, amelynek felső határát a megye főorvosa határozza meg. A megyék által megszabott összeg 3,32 euró és 16,60 euró között mozog. A többi díj, illeték összegét az orvos a költségei alapján határozza meg a már említett ártörvény alapján. „Az orvos az árba beszámítja a költségeit, a tudását, a tapasztalatát, beszámítja saját munkadíját, és a mintegy 15-20%-os nyereséget” – mondta Pásztor László, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke. Az árak régiónként változnak, általában Pozsonyban a legmagasabbak, de van kivétel. A jogosítványhoz szükséges igazolás például Párkányban drágább, mint Pozsonyban. A beteg általában nem válogathat, kénytelen megfizetni azt, amit orvosa kér, mivel ezeket az igazolásokat más orvos általában nem állítja ki számára.

Aki nem fizet, nem jut be?

A páciensek több intézményhez is fordulhatnak, ha úgy érzik, hogy indokolatlanul sokat fizettek. Az egészségügyi kezelések színvonalát az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (UDZS) ellenőrzi, szakmai hiba – orvosi műhiba – esetén tehát ez a hivatal az illetékes. A soron kívüli kezelésért kért összeget a megyei hivatal ellenőrzi. Az orvos azonban nem teheti „fizetőssé” a teljes rendelési időt. „Több páciens panaszkodott egy pozsonyi szakorvosra, aki csak soron kívül fogadott betegeket. Tehát aki be akart jutni, annak fizetnie kellett” – magyarázta Richard Demovič, az UDZS elnöke. Ezzel törvényt sértett, mivel az orvosok csak a rendelési idő egynegyedét tarthatják fenn soron kívüli betegek számára.

A megye nem ellenőrzi a díjszabást

Az árakat az ártörvény szerint ellenőrizheti az egészségügyi minisztérium vagy a pénzügyminisztérium ellenőrzési osztálya, sőt az UDZS szerint a megyei hivatal is. Ezzel a megye nem ért egyet. „Az orvos által előírásszerűen kifüggesztett árakat a pénzügyi ellenőrzési osztály ellenőrizheti – mondta lapunknak Ľubomír Ševčík, Nyitra megye főorvosa. – Nem mi szabtuk meg, nem is mi hagytuk jóvá ezeket a díjakat, így a megyei önkormányzat ezeket nem ellenőrizheti.”

Az UDZS szerint azonban a megye sem háríthatja el magáról ezt a felelősséget. „Az orvosok működési engedélyét a megye állítja ki, ezért jogában áll az ellenőrzés is” – mondta lapunknak Milan Michalič.

A megyének kell ellenőriznie például azt, hogy az orvos betartja-e a rendelési időt, vagy teljesíti-e a működéshez szükséges egyéb feltételeket. (lpj, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?