Angol busszal érkeznek Pozsonyba és Kassára az európai választások miatt

Pozsony/Brüsszel |

<p>Az európai parlamenti választások közeledtével több olyan program lát napvilágot, melynek célja növelni a lakosok érdeklődését a voksolás iránt. Ilyen kezdeményezések egyike a Rock The Union kreatív projekt. Az Európai Parlamentbe (EP) 2014 májusában választunk új képviselőket.<br />&nbsp;</p>

„A projekt elsődleges célja, hogy interaktív módon tájékoztassuk a lehető legtöbb embert az EP tevékenységéről és fontosságáról” – magyarázta Katarína Adamová, a projekt egyik partnerének, az Európai Párbeszéd (EDPP) polgári kezdeményezésnek a képviselője. Adamová szerint épp azért csökken az európai parlamenti választásokon való részvétel, mert az emberekhez kevés információ jut, a sajtó nem tájékoztat kellőképpen az uniós témákról. Emlékeztetett, hogy a legutóbbi választásokon épp a szlovákiai részvétel volt az EU-ban a legalacsonyabb.

A Rock The Union projekt szülőatyja a 29 éves német állampolgárságú Hans Mund, aki már néhány éve Brüsszelben él. Szeptembertől 2014 májusáig további öt fiatallal egy öreg angol kétemeletes busszal, double-deckerrel körbeutazzák az EU 28 tagállamát. Az egyes városokban az európai választások fontosságáról fognak vitázni az állampolgárokkal, akiknek a rendezvényeken arra is lehetőségük lesz, hogy üzenjenek a parlamenti képviselőknek. A kilenchónapos út során Pozsonyba és Kassára is ellátogatnak; Kassára január 20-án, s a fővárosba január 24-én.

Mund az állampolgároknak arra is lehetőséget ad, hogy aktívan bekapcsolódjanak a projekt szervezésébe. Akit érdekel az ötlet vagy több információt szeretne, az a www.europskydialog.eu honlapon érdeklődhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?