Andrej Kiska: remény kérdőjelekkel

Az elmúlt húsz évben egyetlen, komoly posztot megszerző politikus megbízatási idejét sem lehetett olyan bizonytalanul beharangozni, mint most Andrej Kiskáét. Aki eddig pozícióba került, korábban éveket lehúzott a közéletben – a vasárnap beiktatott új államfő egyet sem. Kiskát április elején úgy választották köztársasági elnökké, hogy korábban minimális számú kérdésben lehetett tudni, mit gondol, s az emberek többsége számára egy jótékonykodó egykori vállalkozó volt, aki a politikusokkal szemben jelölteti magát.

Ezt a „versenyelőnyét” elveszti, az utóbbi hónapokban ugyanis már politikussá „vált”. Ötéves tevékenységének egyik alapkérdése, hogy ezt mennyire tudatosítja, s politikájában mennyire fog eszerint eljárni. Van rá hazai példa (Igor Matovič), hogy valaki évekkel politikussá válása után is úgy próbál cselekedni, mintha a „rendszeren” kívül állna. Kiska kampányában nem játszott rá erőteljesen a politikusellenes közhangulatra, ám maximálisan ki tudta azt aknázni.

Apolitikus politikus

Az eddigi államfők és fő elnökjelöltek mind valamely tábor politikusai voltak, ez most először nem így van. Ám ez még könnyen megváltozhat. A jövő egyik nagy kérdése, Kiska mennyire próbál táborokon felüli elnök lenni. Korábbi kijelentései alapján evidens, hogy a jobboldali pártok választója volt, a jobboldal által életbe léptetett megoldások állnak hozzá közelebb, s ami még fontosabb: győzelmét főleg ezen tábor szavazóinak (de nem pártjaiknak) köszönhette.

Mint minden államfő, valószínűleg Kiska is arra fog törekedni, hogy öt év múlva újraválasszák. Ehhez két dologra lesz szüksége: megtartani a pártokban csalódott szavazóit, egyben elérni, hogy a jobboldalon ne legyen alternatívája. Épp emiatt várhatóan alkalomadtán kritikus lesz a jobboldali pártokkal szemben is, ám megpróbálja majd őket – s legfőképpen választóikat – nem maga ellen hergelni.

A Smer várhatóan nem fog állóháborút vívni vele, mint egykor Vladimír Mečiar Michal Kováčcsal. Kiska pedig cserébe megpróbál gesztusokat tenni a Smernek – erre főleg a szociális kérdésekben lehet esélye. Ficóék taktikája ugyanakkor várhatóan az lesz, hogy jobboldali, ellenzéki államfőként mutassák be Kiskát.

Szimbolikus terek

Kiska kezdetben az egészségügy helyzetével kampányolt – azért is, mert a Jó Angyalon keresztül ezzel volt tapasztalata –, ám amint felpörgött a kampány és stábjába profi szakértőkkel egészült ki, ez a téma mellékvágányra került. Helyette az utóbbi időben az igazságügy került reflektorfénybe, nem véletlenül: ez az a terület, ahol az államfőnek van mozgástere. Ő nevezi ki a bírákat, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a főügyészt, az alkotmánybírákat.

Kiska már jelezte, hogy lecseréli az Igazságszolgáltatási Tanács államfő által nevezett három tagját, ám a meglévő kompetenciák ellenére is viszonylag kevés konkrét lépést tehet. A legnagyobb kérdés nem is az lesz, hogy kinevezi-e a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hanem az, hogy leváltja-e az Alkotmánybíróság vezetőjét. Ilyenre korábban még nem volt példa – ugyanakkor a testületen belüli erőviszonyok miatt ez a lépés sem sokat segítene az igazságügy helyzetén.

Mivel az államfő keze a legtöbb szakterületen meg van kötve, konkrét lépések helyett a szimbolikus térben fog tudni eredményeket elérni. Beiktatási fogadására a Fehér Holló díjak korábbi jutalmazottjait is elhívta, a díjazottak nagy része az államapparátuson belüli korrupt viszonyok szenvedő alanya volt. Ha az ilyen ügyekben időben fellép – pl. egy korrupt viszonyokra rámutató és ezért munkáját vesztő orvos esetében magához rendeli az illetékes minisztert, a kórházigazgatót és az érintetett, konkrét eredményeket is elérhet, s javíthatja a közhangulatot, részben visszaadva az embereknek a politikusokba vetett bizalmát.

Magyar ügyek

Míg Ivan Gašparovičtól sok jót nem várhattak a magyarok, Andrej Kiska valószínűleg másként fog viszonyulni hozzánk. Már csak azért is, mert ha 2019-ben ismét jelöltetni akarja magát, a magyarok szavazatai nélkül nehéz lesz sikerrel vennie a választást.

Kiska eddigi megnyilatkozásai alapján nem nacionalista, ám ez önmagában még nem jelent nagyon sokat – az 1999–2004 között a magyarok szavazataival is győzedelmeskedő Rudolf Schuster sem volt az, mégsem tudott a magyar ügyekben empátiát mutatni.

A fő kérdés az, kikkel fog kisebbségi ügyekben egyeztetni, milyen gyakran, s milyen viszonyt alakít ki a magyar pártokkal és a civil szférával. A merészebb kisebbségi elképzelésekhez valószínűleg nem fogja nevét adni – az Új Szónak a választások előtt adott interjújában pl. az összes magyar szervezet által fontosnak tartott kulturális és oktatási autonómiát nem tartotta életképes ötletnek –, ám az is fontos lesz, hogy az aktuális ügyekben milyen hangot üt meg. 2016-ban ugyanis parlamenti választásra kerül sor, mely után lehet, hogy a kormánynak ismét lesznek magyar tagjai is.

Félő, hogy a magyarság arányának csökkenésével és a romakérdés súlyosbodásával utóbbi kerül a reflektorfénybe – ez a trend már most is érzékelhető –, s nem az lesz a fő kérdés, hogy Kiskának mi a véleménye egy-egy magyar kezdeményezésről, hanem az, hogy időt szentel-e rá egyáltalán.