Állítólag Kaliňák irányította a Pravda lehallgatott újságírónőjét

Pozsony |

<p>Róbert Kaliňák exbelügyminiszter adott tippeket Vanda Vavrovának cikkei tartalmát illetően. Tegnap este több szerkesztőségbe is eljuttatta a beszélgetések átiratát egy névtelen szerző, aki a „valódi igazság barátjaként” írta alá magát.</p>

A volt belügyminiszter utasította Vavrovát, hogy részletesen írjon Galko gyorshajtásáról. Vavrová volt Kaliňák összekötője Nora Slišková főszerkesztő felé. „Te leszel az én kommunikációs eszközöm Nora irányába, úgyhogy menj, és közöld vele az álláspontomat. Tényleg nem szeretném, hogy fel kelljen hívnom őt” – áll a nyilvánosságra hozott átiratokban.

Kaliňák az átiratok szerint nyomást gyakorolt Vavrovára, hogy nem fog neki bizalmas információkat adni, mivel a Smeben sokkal inkább a kedvében járnak.

A beszélgetés egyik résztvevője sem cáfolta egyértelműen az átiratok valódiságát. Vavrová úgy fogalmazott: nem emlékezhet minden telefonbeszélgetésére. „Ha a beszélgetés bizalmas, nem értem, milyen reakciót szeretne hallani”  – mondta Kaliňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?