Állati sok a látogató

Kassa. A kassai állatkert idén minden valószínűség szerint látogatottsági rekordot dönt. Október közepéig nyolcvanezren váltottak jegyet Európa harmadik legnagyobb területű állatkertjébe. A siker természetesen főleg a mackó-ötösikreknek köszönhető, akik miatt többen külföldről is felkerekedtek Kassára.

Kassa. A kassai állatkert idén minden valószínűség szerint látogatottsági rekordot dönt. Október közepéig nyolcvanezren váltottak jegyet Európa harmadik legnagyobb területű állatkertjébe. A siker természetesen főleg a mackó-ötösikreknek köszönhető, akik miatt többen külföldről is felkerekedtek Kassára.

Bár az intézmény a téli hónapokban is naponta öt órán át nyitva tart, a nyári szezon november elején véget ér. Szlovákia négy állatkertje közül idén egyedül a kassai intézmény látogatóinak száma növekedett, a gyermeknapi rendezvényre későn érkezők például komoly dugóba kerültek, és parkolási nehézségeik is akadtak a kavacsányi óriásparkolóban. Az előző három év során december végéig érkezett annyi látogató, mint idén október közepéig. Az említett medvebocsok egyikét maga a főpolgármester fogadta örökbe, egy másik pedig amerikai szponzort „talált magának”. A kassai medvék számára tágas kifutó épült, melynek munkálatait a vezetés remek érzékkel még a Guinness-rekorder ötösikrek születése előtt megrendelte.

Az 1986 óta működő állatkertben jelenleg 132 faj látható, a tengeri halaktól az afrikai ragadozókig. Hamarosan a struccok is otthonosabban érezhetik magukat, számukra is kifutó épül. Az állatkert novembertől naponta 10-től 15 óráig tart nyitva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?