Államfőválasztás – Gašparovič tévébeszédben ösztönöz részvételre

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič a jövő héten a közszolgálati tévében intéz majd beszédet a lakossághoz, hogy a szavazásra jogosultak minél nagyobb számban vegyenek részt az államfőválasztás második fordulójában.</p>

Erről a Pravda napilap hírportálja számolt be csütörtökön.

Gašparovič a Pravdának elmondta, hogy egyértelműbben, jóval több szavazó részvételével kellene eldőlnie, ki lesz a következő köztársasági elnök.

Az államfőt meglepte, hogy az első fordulóban milyen kicsi volt a szavazkülönbség a második körbe jutott két jelölt, Robert Fico kormányfő, Smer-elnök és Andrej Kiska polgári jelölt között. Meglepetésnek tartja Hrušovský eredményét is.

A Népi Platform széthullásával kapcsolatban megjegyezte, hogy sokkal nagyobb élettartamot várt az ellenzéki szövetségtől. A platform megszűnte szerinte azt jelzi, hogy teljesen csődbe jutott a jobboldali politikusok együttműködése. „Ha nem tudnak közösen támogatni olyan fontos döntést, mint a közös jelölt, nem tudom elképzelni, hogyan lesz ez a jövőben” – tette hozzá.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?