Közélet

Államfőválasztás: Bugár és Menyhárt is gyűjti az aláírásokat

Pozsony | A Híd és az MKP is állampolgári aláírásokat gyűjt a pártjuk köztársaságielnök-jelöltjének támogatására.
Czímer Gábor

2019. január 8. 19:00

- Somogyi Tibor felvétele

A Híd szóvivője, Debnár Klára kérdésünkre elmondta, Bugár Bélának, a párt államfőjelöltjének már szeptemberben megvolt a szükséges 15 ezer támogató aláírása. Tegnapig pedig 34 334 polgár támogatta az indulását, amit az elnökjelölt hivatalos honlapján is számon tartanak. A szóvivő hozzátette, a jövő hét folyamán adják le az összegyűlt aláírásokat, ez alkalomból pedig sajtótájékoztatót is tartanak majd.

Az MKP szintén az elnökét, Menyhárt Józsefet indítja a köztársaságielnök-választáson. Kérdésünkre Kocur László pártigazgató elmondta, hogy az aláírásokat a helyi pártszervezetek gyűjtik, és egyelőre járási szinten tarják nyilván azokat. Az aláírt íveket csütörtökön összesítik a pártközpontban. Kocur hangsúlyozta, tudomása szerint valamivel több mint 15 ezer támogatói aláírást már most összegyűjtöttek, a gyűjtést azonban tovább folytatják. A vonatkozó jogszabályok szerint az állampolgári aláírások helyett 15 parlamenti képviselő támogatása is elég az induláshoz. Andrej Danko (SNS) házelnök korábban azt mondta, csütörtökön hirdeti ki a köztársaságielnök-választás időpontját. Ha ezt valóban megteszi, a vonatkozó jogszabályok szerint január 31-én jár le a jelöltállítás határideje. Az első fordulót várhatóan március 16-án, a másodikat március 30-án tartanák. A törvény szerint elnök az lehet, aki betöltötte 40. életévét, szlovák állampolgár és állandó lakhelye is Szlovákiában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Hivatalos: Cséfalvay kilép a Hídból

Elejtett telefonja buktatta le a táskatolvajt

Indul az országos mellrákszűrés

Frissítve

Baleset történt a pozsonyi Sitina-alagútban

Korai szívbetegség fenyegeti a túlsúlyos gyerekeket

Új-Zélandon télen is mezítláb járnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?