Alkotmánybíró-választás: civilek is bírálják a Smer javaslatát

alkotmánybírák

Andrej Kiska államfő és néhány ellenzéki politikus mellett a Via Iuris civil szervezet sem támogatja azt a Smeres javaslatot, mellyel pusztán a parlamenti képviselők kezébe helyeznék az alkotmánybírók megválasztását.

A Via Iuris jogászokból álló civil szervezet sem támogatja azt a smeres javaslatot, mellyel váratlanul csütörtökön állt elő a smeres Martin Glváč. Robert Fico pártja elvenné a mindenkori államfőtől az alkotmánybírók kiválasztásának és kinevezésének jogkörét. A jövőben a parlament választaná meg az alkotmánybírókat, és automatikusan bíróvá válnának azok a jelöltek, akik legkevesebb 90 támogató szavazatot kapnak a plénumtól. A Via Iuris szerint elképzelhető, hogy erről a javaslatról az ellenzék és a koalíció nem tud majd megállapodni, s ebből kifolyólag nem tudják megválasztani az alkotmánybírókat, minek következtében működésképtelenné válik a taláros testület.

A civilek arra is emlékeztetnek, hogy Robert Fico a közelmúltban még ellenezte, hogy 90 szavazattal válasszák meg az alkotmánybíró-jelölteket. „Azt állította, hogy a parlament képtelen lenne megválasztani a jelölteket” – figyelmeztet a szervezet. A Via Iuris szerint a lehető legjobb megoldás a kétfordulós választás és a bírók ciklikus cseréje lenne. Ez azt jelenti, hogy első fordulóban 90 támogató szavazat kellene az alkotmánybírók megválasztásához, a második körben viszont már 76 szavazat is elegendő lenne. Ugyanakkor ebben az esetben meg kellene őrizni a jelenlegi gyakorlatot, vagyis minden megüresedett bírói helyre két jelöltet kellene megválasztani, akik közül a mindenkori államfő nevezné ki az alkotmánybírót. A Via Iuris szerint alapvető és jelentős javulást jelentene a bírók ciklikus cseréje is. „Minden parlamentnek csak az alkotmánybírók harmadát lenne szabad megválasztania, hogy egyetlen kormány se tudja irányítása alá vonni az Alkotmánybíróságot 12 évre” – indokolta álláspontját a civil szervezet.

A javaslatot illetően az ellenzék sem egységes. Míg az OĽaNO hajlandó tárgyalni a Smer ötletéről, de ismerni akarja annak minden részletét, addig az SaS kategorikusan elutasítja a javaslatot. Lucia Žitňanská még a jelenlegi kormánykoalíció megalakulása előtt azt javasolta, hogy az Alkotmánybíróságot a jelenlegi 13-ról 15 fősre kellene kibővíteni azzal, hogy a testület 5 tagját a parlament, további 5 tagját az államfő és a maradék 5 tagját a szakma válassza meg a taláros testületbe. Ezt az elképzelését azonban a koalícióba már nem tudta átültetni.

A szlovák kommentátorok szerint a Smer lépése egyértelműen arra utal, hogy Robert Fico pártelnök nem tett le arról, hogy az Alkotmánybíróság elnöke legyen. Többen úgy vélik, ezzel a javaslattal pusztán a Smer elnökének karrierjét akarják bebiztosítani, hiszen Andrej Kiska soha nem nevezné őt ki alkotmánybíróvá. A koalíciónak egy hónapja van arra, hogy egyeztessen a második olvasatba utalt alkotmánytörvény módosításáról. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?