Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szakszervezetek

Pozsony |

<p>A Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) aláírásgyűjtésbe kezdett a munkatörvénykönyv készülő módosítása ellen.</p>

A petíció része annak a tiltakozáshullámnak, amellyel elégedetlenségüket fejezik ki a törvénymódosítással kapcsolatban. Február végén a kormányhivatal elé szerveznek nagyszabású tüntetést, közölték tegnap a KOZ vezetői.
A szakszervezetek szerint a készülő módosítások a munkavállalók jogait csökkentik. A módosításokat a munka-, szociális és családügyi minisztérium még nem részletezte, a KOZ éppen ezért nem vesz részt a tárca, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőiből álló munkacsoport tárgyalásain. A minisztérium viszont azzal érvel: épp azért alakult a munkacsoport, hogy közösen vitassák meg az elképzeléseket, s mindhárom fél számára elfogadható módosító javaslatok szülessenek.
Miroslav Gazdík, a KOZ elnöke attól tart, a törvény úgy változik majd, hogy jelentősen csökkenni fog a munkavállaló védelme a munkaviszonyba való felvételkor és az elbocsátáskor: a munkáltatók az eddiginél hosszabb, féléves próbaidőt akarnak, valamint azt, hogy megszűnjön a felmondás és végkielégítés egyidejűsége, tehát a mostani gyakorlattal szemben vagy az egyik, vagy a másik lehetőséget választhatná csak az alkalmazott. A felmondási idő egy hónapra csökkenne, és egyéb szociális juttatások is rövidülnének.
A KOZ által tegnap indított petíció, amellyel az alkalmazottakat szólítják meg, három témát érint: a munkatörvénykönyv jelenlegi formájának megőrzését, a munkaidő heti 35 órára való csökkentését a jelenlegi bérek megtartása mellett, és az évi túlmunka 150-ról 80 órára való csökkentését. A KOZ szerint így munkahelyeket lehetne teremteni.
A munkáltatók a rövidebb munkahéttel és a túlórák számának csökkentésével nem értenek egyet, szerintük az emberek dolgozni, pontosabban keresni akarnak, s ha csökken a heti munkaidő, valamint a túlórák száma, a több pénz lehetőségétől esnek el.
Iveta Radičová miniszterelnök úgy véli, a szakszervezeteknek a tiltakozás helyett inkább le kellene ülniük a tárgyalóasztalhoz, hogy elmondják meglátásaikat, ellenkező esetben ugyanis politizálásról, és nem a problémák megoldásának kereséséről lehet beszélni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?