Aki híres, posztot akar

Pozsony |

<p>Exszóvivő, exminiszter, exhokis. Ismét sok országosan ismert személy próbál pozícióba kerülni pusztán a hírneve által. Ez persze nem garancia a sikerre, figyelmeztet az elemző. Befutott hazai politikusok is szívesen lecsapnak a könnyű prédának tűnő önkormányzati posztokra.</p>

Egyik választáson sincs annyi jelölt, mint az önkormányzatin. A november 15-én esedékes voksoláson például Marek Trubačra, Ivan Gašparovič kétszeres szlovák államfő szóvivőjére is szavazhatunk, pontosabban a baziniak. Trubač a Pozsonytól nem messze fekvő kisvárosban önkormányzati képviselő lenne, méghozzá a Smer színeiben. Ami egyébként nem meglepő, ha Gašparovič és a Smer egykori gyümölcsöző együttműködésére gondolunk.

Jozef Golonka neve az idősebb generáció számára ismerősen cseng – a 60-as és 70-es években a csehszlovák jégkorong-válogatott tagja volt. Újabban a volt HZDS-es Milan Urbáni törpepártjának, az SMS-nek a hírnevét igyekszik öregbíteni. Indult az idei EP-választásokon, s nem hagyja ki az önkormányzati választásokat sem: a fővárosi képviselő-testületnek szeretne a tagja lenni. Miroslav Lažo volt korongozó úgyszintén, de indul Ľubomír Luhový egykori válogatott futballista is. „Igyekeznek kihasználni ismertségüket, mert ez adott konstellációban talán elég lehet a sikerhez” – mutat rá Pavel Haulík, az MVK közvélemény-kutató ügynökség vezetője. Néhányuk mindegyik választáson indul, hiszen nincs vesztenivalója.

Pozsonyban lenne önkormányzati képviselő egy volt miniszter, méghozzá Zdenka Kramplová, a HZDS egykori földművelésügyi tárcavezetője, akinek idejekorán távoznia kellett egy korrupciós ügy miatt. A Smer négy éve Robert Kaliňákot és Dušan Čaplovičot is bevetette Ligetfaluban, idén viszont a fiatal szociáldemokraták volt vezetőjét, Andrej Kolesíket indítja, aki néhány éve szemrebbenés nélkül füllentett egy nagyot saját parlamenti praktikáival kapcsolatban a Sme kamerájába. Haulík szerint az országosan ismert politikusok önkormányzati szerepvállalása Szlovákiában fordított képlet szerint zajlik. „Az lenne a természetes, hogy valaki helyi szintekről küzdi magát fel, de ők az országos politikából kerülnek helyi pozíciókba” – jegyezte meg kérdésünkre az elemző. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?