Adót emelne a pénzügyminiszter, sokaknak ez nem tetszik

Horváth Mihály

A tárca növelni szeretné a többszintes épületek adóját, az SaS-nek azonban komoly ellenvetései vannak.

Az SaS a nem ért egyet a pénzügyminisztérium azon szándékával, hogy a többszintes épületek adóját úgy emeljék, hogy közben más adónemeket nem csökkentenek. A liberálisok a tárca által a Slov-Lex portálon július 4-én, kedden közzétett törvénymódosítási tervezetre reagáltak.

A magasabb adók számunkra vörös vonalat jelentenek. Mi vagyunk az egyetlenek, akik már régóta harcolunk azért, hogy Szlovákiában ne növekedjen az általános adóterhelés

– mondta Richard Sulík pártelnök.

„A pénzügyminisztérium viszont egy olyan javaslatot készít elő, amely a többszintes épületek ingatlanadójának emelésére vonatkozik. Ez a javaslat állítólag a többszintes épületek hatékony megadóztatását szolgálja. Ez azonban anélkül történik, hogy a minisztérium egyértelműen bemutatná, hogyan képzeli el gyakorlatban az egészet” – tette hozzá.

A tárca szerint a törvénymódosítással javítani lehet az ingatlanok értékalapú adóztatásának bevezetéséhez szükséges előfeltételeken, mivel az épület alapterülete az egyik alapvető jellemző az épület értékének meghatározásához.

Az SaS viszont mindezzel nem ért egyet, ezért azt követelik a minisztériumtól, változtassák meg az álláspontjukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?