A világháború áldozatainak családi emlékezete

<p>Az első világháború kitörését követően, az idő előrehaladtával egyre több értesítést kézbesítettek az elesett katonák halálhírével a hozzátartozóknak. Azok a szülők vagy feleségek, akiknek módjukban állt hazahozatni szeretteik holttestét, megadhatták a végső tisztességet, hazai földben temethették el őket.</p>

L. JUHÁSZ ILONA

A halálhír, majd az exhumálás lelkileg erősen megviselte a hozzátartozókat. A Gömöri Újságban 1917 júniusában megjelent hír tanúsága szerint egy édesanya fia holttestével hazafelé tartva belehalt fájdalmába, így gyermekével együtt került a sírba. „Vitális István 16-ik honvéd gyalogezredbeli zászlós, a nagy ezüst vitézségi érem tulajdonosa a román invázió kiverése alkalmával Csíkszereda határában hősi halált halt, és bajtársai ideiglenesen a csíkszeredai temetőben hantolták el. Szülei a drága halott tetemét exhumáltatták és hazahozatták Uzapanyitra, hogy a honi földben temessék el örök nyugalomra. Édes anyjának, ki a tetem hazaszállításán részt vett, útközben meghasadt a szíve mély fájdalmában s Szalgóban az indóházban kilehelte nemes lelkét. Mindkét halott temetése ma, d. hó 3-án megy végbe Uzapanyiton.”

Sok katona nyughelyét azonban sohasem láthatták a hozzátartozók, halottak napján nem gyújthattak gyertyát sírjukon. Ők a temetői nagykereszt tövében gyújtották meg az emlékezés lángjait, s ahol emlékművet állítottak az elesetteknek, elsősorban ez töltötte be a szimbolikus sír szerepét. Özvegy Tárnai Gyuláné a Kassán megjelenő Felsőmagyarország című lapban 1916-ban megjelent, Halottak napjára címmel írt versében is kifejezte abbéli bánatát, hogy nem borulhat férje sírjára: „Van-e magyar anya, aki ne gyászolna, / Kinek megsiratott halotta ne volna? / Aki valakire ne hiába várna? / Kinek asztalánál ne ülne egy árva? / Oh, mi boldog, aki egy gondozott sírra / Ráborulhat néha zokogva és sírva. / Ki halottak napján gyújthat mécsvilágot, / Koszorúba köthet száz őszi virágot. / Akit meg nem gyötör egy üldöző álom, / Ha végre elszunnyad lázas éjszakákon. / Hogy majd fölriadjon minden kicsi zajra, / Valakinek, ki nincs, a sírását hallva. / És a bánatának nem lel sehol helyet, / Nem tud megpihenni egy kis fejfa mellett. / Oh, mi boldog, kinek van egy kicsi hantja, / Ahol mécsvilágot gyújt halottaknapra.”

Szimbolikus síremlékek

A szimbolikus síremlékeken gyakran találunk utalásokat arra, miért voltak fontosak ezek a hozzátartozók számára. A komáromi protestáns temetőben a 32 évesen elesett Csornai Nándor obeliszkjén az alábbi sorok olvashatók: Ezen emléket emeltették testvérei / Hogy a bánattól mélyen lesújtott / Agg szülőknek legyen hol imádkozni / Legyen hova zarándokolni / A forrón szeretett felejthetetlen / Nemes jó fiú sírja helyett. Voltak, akik az idegenben eltemetett szerettük emlékére már a háború idején a település valamelyik pontján keresztet állítottak. Az sem volt ritka, hogy a háború befejezése után maguk az érintett, szerencsésen hazaért katonák fejezték ki köszönetüket hálakeresztekkel a túlélésért.

A fronton a bajtársak és a tábori lelkészek adták meg a végtisztességet és kísérték el utolsó útjukra az elesetteket. A katonatársak ácsolták a sírjeleket, alakították ki a temetőket. Néhol csak egy-egy magányos sírhely árválkodott. A háború sikeres befejezésében bízó hatóságok már 1916-ban tervezték az elesettek sírjának felkutatását, nyilvántartásba vételét, hogy a tetemeket exhumálásuk után hazai földben temethessék el. Sok más hírlaphoz hasonlóan a Gömöri Lapokban is írtak erről: „A háború befejezése után előreláthatóan országos mozgalom fog megindulni, hogy az elhunyt hősöket egykori lakóhelyükön levő temetőben helyezzék örök nyugalomra. (…) városokban a polgármesterek, községekben pedig a főszolgabírák, jegyzők és bírák fel fogják szólítani a lakosságot, hogy aki tud katonasírokról, azokat az adatokat, amelyekről tudomása van, írja meg az alispáni hivatalnak (...) Beregben, Máramarosban, Zemplénben és Sárosban sok olyan katonasír van a mezőkön, erdőkben és hegyek között, amelyekről alig tud 2–3 ember (...) A vármegyék bizottságokat küldenek majd ki, hogy vizsgálják meg a temetőket és a jeltelen sírok fölé helyezzenek keresztet vagy sírkövet.”

A hátországban az elesett katonák temetésén mindig nagy tömegek vettek részt, s a nagyobb települések temetőjében külön parcellát alakítottak ki a katonasíroknak. A korabeli sajtóban sok ilyen temetésről szóló beszámolót találhatunk. A háború idején a halottak napi megemlékezéseket is befolyásolta a háború, így takarékossági okokból először csak kéréssel fordultak a hatóságok a lakossághoz, rövidesen azonban rendelettel tiltották meg a gyertyagyújtást a sírokon, és egyebek mellett arra is felszólították a polgárokat, hogy a koszorúkra és virágokra szánt pénzt inkább jótékony célokra – például a hadiözvegyek, hadiárvák vagy a rokkant, sebesült katonák megsegítésére – fordítsák. A Komáromi Hírlapban 1916-ban Virágtalan halottak napja címmel meg is verselték ezt az intézkedést: Az idén nem lesz virág a sírokon, / Az idén nem gyúl ki mécsesláng a sírokon. / Virágtalanul s világtalanul / Alussza örök álmát „itt” / És alussza „amott”/ Négymilliónyi hősi halott.

A háború befejezése után rövidesen kiderült, mely településről kik estek el, kerültek fogságba. Sok katona fogolyként halt meg, ők sem hazai földben kerültek örök nyugalomra. Ezek és a harcok során eltemetett katonák emlékét a hozzátartozók otthon örökítették meg valamilyen módon, a családi síremlékeken, vagy külön jelképes sírjelet állítottak nekik. Ezekre általában az elhunyt fényképe is felkerült. A síremlékeken a szövegvariánsok végtelen sorával találkozhatunk, az egyszerű utalásoktól a rövidebb-hosszabb sírversekig. Néhány példa ennek illusztrálására: „Itt az Emlék, teste a harctéren nyugszik. Nagy Bálint. Élt 28 évet. Meghalt 1917. aug. 7. Béke poraira! Emlékedet kegyelettel őrzik édes szüleid.” (Gömöralmágy). „A VILÁGHÁBORÚ / VÉRES FORGATAGÁBAN / HAZÁJÁÉRT DOBERDÓN / HŐSI HALÁLT HALT / SÁGHY ALAJOS / 1894–1916 / EMLÉKEZETÉT / HIRDESSE A KERESZT / KI SZERETTEITŐL MESSZE / IDEGEN FÖLDBEN / NYUGOSSZA ÖRÖK ÁLMÁT / EMLÉKED GYÁSZOLÓ SZÍVÜNKBEN / ÖRÖKKÉ ÉLNI FOG” (Tejfalu). Felsőszeliben egy elesett katona özvegyének és leányának síremlékén a következő sorok olvashatók: „Férje hősi halált halt 1915 / Elhantolták messze idegenben, / de emléke itt egyesül / nejével és lányával.”

Hol védőszentek állnak

A jelképes síremlékek között különleges csoportot alkotnak a szakrális kisemlékek kategóriájába sorolható objektumok, például a szentek szobrai. Ezek rendesen az elhunyt védőszentjének ábrázolásai voltak (az adott szent neve tehát megegyezik az elesett keresztnevével). Medvén a 21 éves Fekete Imre emlékére szülei az ugyancsak fiatalon elhunyt Szent Imre Árpád-házi herceg szobrát állították fel a temetőben. A jányoki sírkertben álló templom bejáratának közelében kétoldalt Szent Vendel és Szent Mihály szobra áll. Mindkettő Rigele Alajos szobrászművész alkotása, és egyazon évben állították fel őket. A Szent Mihály-szobor Keszőcze Mihály emlékére készült. „...kit a világ- / háborúban a hazai földtől messze / távolban Turkesztánban 1916 / máj. 16-án reménygazdag férfi- / korának 41. évében fosztott meg / életétől./Hűséges nejét, drága két gyermekét / és jóságos édesanyját hagyta / maga után gyászos keservben. /Legyen emléke áldott!” A Szent Vendel-szobor talapzatán ez áll: „Hirdesse ezen 1921-ben emelt / művészi alkotás az alázatos / lelkű szt. VENDEL tiszteletét és / HORVÁTH VENDEL / gyalogos szakaszvezető / nemes emlékét ki a világháború / vérzivatarja közt távol / szeretteitől Udinében 1918 / aug. 20-án ifjú férfi korának 28. / évében hősi halált halt. / Gyászbaborult szülei / felejthetetlenül őrzik / drága emlékét!” Csicsón az idegenben eltemetett édesapa, Gulyás József emlékét az özvegy az 1919-ben, 9 éves korában elhunyt kisfiuk, ifj. Gulyás Józsika sírkeresztjén verses formában örökítette meg: „Várta apját a csatából, / De hiába várta. / Elment hozzá, hogy mért nem jő, / A hősök honába. / Kettőt gyászol a bús özvegy: / Míg az évek múlnak, / A hős hitves és kis fiuk /Égben találkoznak. ”

Méltó kegyeleti aktus

A háború alatt (s nem csak akkor) a politika igyekezett eszközként, saját céljaira felhasználni az elesettek emlékét. A nagyszabású megemlékezések azonban sokkal inkább szóltak a rendezőkről vagy a háborús propagandáról, mint magáról az elesettről, illetve az osztozásról a hadiárvák és hadiözvegyek fájdalmában. Jó példa ennek szemléltetésére a Kassai Újság munkatársának írása, amelyben a kassai temetőben 1917. november elsejére meghirdetett belépőjegyes megemlékezést kritizálta: „Az ünnepség merev keretét: a belépőjegy rendszert, a rendezőség kommandóját, a különféle díszelvonulásokat, vigyázz-állásokat, balra nézz vezényszavakat azonban, melyekről a kiadott részletes programban olvasunk, nem tartjuk megfelelő és méltó dolognak. Helyes, ha a fegyelmet és a rendet biztosítani kívánja a rendezőség úgy a nagyközönség mint a diákság soraiban, azonban ahhoz elegendő egy kis ügyesség és főleg tapintat. Semmi szükség ilyen katonásdira. A kegyelet a léleknek és nem a kaszárnyának virága. Mert ilyenformán az öreg kvietált kapitányoknak nagy örömük telhetik majd az ünnepély forsriftos tempójában, de azok, akik az ünneplésben a lelket keresik, őszintén elszomorodhatnak. Élénk emlékezetünkben van még a tavalyi eset, amikor a díszruhás rendőrök ugyancsak ügyeltek az előírt »rend« betartására, minek következtében azután egy anyóka kívül rekedt a kerítésen, s zokogva borult le egy idegen sírhalomra, mert a saját hős fiai sírjához nem engedték. Nem volt szegénykének belépőjegye…”

A rendszerváltást követően a világháborús emlékműveknél tartott megemlékezések szónokai gyakran hangsúlyozták, hogy korábban nem lehetett, nem volt szabad emlékezni sem az első, sem pedig a második világháborúban elesett katonákra. Politikai jellegű megemlékező ünnepségeket valóban nem lehetett tartani az emlékműveknél, azonban a hozzátartozók, a leszármazottak addig sem feledkeztek meg elesett szeretteikről. Ezek a szónoklatok nélküli megemlékezések azonban szívből jövő, őszinte kegyeleti aktusok voltak.

A szerző etnológus, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?