A vádlottak közül csak Kočner jelent meg

Marián Kočner
Bazin |

Szerda délelőtt folytatódott a Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében zajló bírósági per. A vádlottak közül csak a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner jelent meg.

A koronavírus-járvány az igazságszolgáltatásra is komoly hatással van. A Kuciak-per tárgyalása ugyanis eredetileg március közepén folytatódott volna, azonban a válságstáb és a kormány intézkedései miatt el kellett halasztani.

A szerdai tárgyalás is szigorú feltételek mellett folyt. A járvány kirobbanása előtt a bazini Specializált Büntetőbíróság épülete szinte tömve volt, több mint 100 újságíró tartózkodott a helyszínen, hazaiak és külföldiek is. Ehhez képest szerdán mindössze 3 szerkesztőséget engedtek a tárgyalóterembe, az épület előtt lázat mértek, a jelenlévők mind maszkot viseltek, és betartották az 1,5–2 méteres távolságot. 

Ötből hárman maradtak

A korábbi öt vádlott közül még három várja az ítéletet. Andruskó Zoltán, aki közvetítőként vett részt a gyilkosságban, hajlandó volt együttműködni a hatóságokkal. Vádalkut kötött, cserébe 15 évnyi börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, az ítélet jogerős. A másik vádlott, Miroslav Marček ügyét szintén külön tárgyalták, ő már beismerte mindkét gyilkosságot, amiért a bíróság 23 évre ítélte el. A döntés azonban nem jogerős, az ügyész fellebbezett. A másik három vádlott, vagyis Alena Zsuzsová, Marián Kočner és Szabó Tamás egyelőre nem ismerte be bűnösségét. 

Kuciak

Kočner panasza

A szerdai tárgyaláson azonban az említett három személy közül csak Marián Kočner jelent meg, a többieket két-két ügyvéd képviselte. A tárgyalás elején Marek Para, Kočner védőügyvédje elfogultság miatt panaszt nyújtott be a bíróság szenátusa ellen. Az indítványban azt kifogásolták, hogy a bíróság már azelőtt bűnösként kezelte a gyanús nagyvállalkozót, mielőtt ezt bárki is bebizonyította volna, holott őt is megilleti az ártatlanság vélelme. A szenátus azonban elutasította az indítványt, így kezdődhetett a bizonyítékok ismertetése.

Vallomások

Juraj Novocký ügyész több tanú vallomását is felolvasta. Kiderült például, hogy Szabó és Marček egy idegen személy nevére vásárolt SIM-kártyákat és régi telefonokat, a két vádlott ezek segítségével kommunikált a gyilkosság idején.

Továbbá felolvasták Pavol Vorobjov vallomását is, aki korábban a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pénzügyi hírszerző osztályának igazgatója volt. Vorobjov utasítására világították át Ján Kuciakot a rendőrségen. A volt igazgató először azt vallotta, hogy az átvilágítást Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitány parancsára rendelte el, később azonban megváltoztatta a vallomását, azt mondta, nem emlékszik pontosan, kitől kapta az utasítást. Vorobjov saját bevallása szerint már nem emlékszik arra sem, milyen okból kérték a meggyilkolt újságíró átvilágítását. 

Roman Kvasnica, a Kušnír család védőügyvédje ezzel kapcsolatban elmondta: véleménye szerint nem létezett semmiféle törvényes indok az újságírók átvilágítására.

„A rendőrök magánakciójáról volt szó. Azért keresnek kifogásokat, hogy megúszhassák a büntetőeljárást”

– jelentette ki Kvasnica.

Ezt követően az ügyész felolvasta Gašpar vallomását is, aki azt állította, hogy nem adott semmilyen parancsot az újságírók megfigyelésére.

Kočner

Ellentmondások?

Kočner viszont arra hivatkozott, hogy ellentmondások vannak Vorobjov és Peter Tóth vallomása között. Tóth a vád szerint a gyilkosság előtt együtt dolgozott Kočnerrel, ő is részt vett a megfigyelésben. Az egykori újságíró vallomásában azt állította, hogy már 2017 februárjában is birtokában voltak a rendőrségi átvilágításból származó adatok. Vorobjov viszont azt vallotta, hogy mindössze egyetlen átvilágítást végzett, ezt pedig 2017 őszének elején. Kočner szerint ezek olyan ellentmondások, amelyeket valamiért nem akar tisztázni senki.

A bíróság délután 1-kor berekesztette a tárgyalást. A szenátus elnöke, Ružena Sabová bejelentette, hogy megkapták a Kočnerről készült pszichológiai elemzést, mellyel a bíróság a következő napokban foglalkozni fog. A tárgyalást csütörtök reggel 9 órakor folytatják.

(nar, aktuality.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?