A Tupý-gyilkosság kapcsán őrizetbe vett nyolc személyt szabadlábra helyezték

daniel tupy

A március 21-én Daniel Tupý meggyilkolása ügyében őrizetbe vett nyolc személyt szabadlábra helyezték – tájékoztatott a Markíza Televízió.

A Markíza szerint az érintettek ellen nem indult eljárás, a rendőrség azonban továbbra is intenzíven dolgozik az ügyön.

Csütörtökön reggel járt le a 48 órás határidő, ameddig a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozójának el kellett döntenie, eljárást indít-e az őrizetbe vett személyek ellen, vagy szabadlábra helyezi őket.

Daniel Tupýt 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi Tyrš-rakparton, egy parkban. Nyolc késszúrással végeztek vele. Késsekkel és boxerekkel felfegyverkezett férfiak támadtak a diákokra a Duna-parton, Ligetfalu közelében. A szemtanúk szerint a támadás körülbelül egy percig tarthatott. Hat ember megsérült.

A bűncselekmény számos reakciót váltott ki, sokan elítélték az erőszakot és a neonácizmus megnyilvánulásait. Egyes sajtóhírek szerint a rendőrség akkoriban azt a szálat is vizsgálta, hogy az alvilág állhat a gyilkosság mögött. Az ügyben öt ember ellen emeltek vádat, Richard H.-t gyilkosságért 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegette. A Pozsony I. járásbíróság 2009 júniusában felmentette a vádlottakat.

(Denník N, tvnoviny.sk, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?