A szlovákiai családok többsége idén is itthon nyaral

turizmus
Pozsony |

Küszöbön a nyári üdülési szezon, amelyre a remények szerint már nem nyomja rá a bélyegét a koronavírus-járvány. Hol töltik idén a szabadságukat a szlovákiai családok, és hogyan segíthetünk a járvány által sokat próbált hazai vendéglátóiparon?

„A nyári üdülést tervező szlovákiai családok több mint fele idén is valamelyik hazai üdülőhelyen szeretné eltölteni a szabadságát. A hosszabb időre tervezett utak esetében a hazai célállomások még az olyan kedvelt tengerparti célpontokat is felülmúlják, mint Horvátország vagy Görögország” – mondta el Václav Mika, a Slovakia Travel nemzeti turisztikai promóciós ügynökség vezérigazgatója, az általuk elvégzett legfrissebb, csütörtökön bemutatott felmérésre hivatkozva. Mika szerint a vezető ügynökségek felmérései és a Slovakia Travel belső kutatásai szerint a szlovákiai nyaralások iránti kereslet folyamatosan nő, a leglátványosabban a rövidebb, legfeljebb négynapos üdülések esetében, de az öt napnál hosszabb nyaralásokat tekintve is Szlovákia vezet, amit Horvátország, Görögország és Olaszország követ. A Slovakia Travel felmérése szerint egyébként idén a szlovákiai családok alig harmada tervez nyári üdülést.

Így segíthetünk

„A hazai turizmusnak a világjárvány okozta nehézségeket követően végre újra el kell startolnia, és ez csak úgy lehetséges, ha a nyári szezonban is minél több hazai látogató keresi fel a szlovákiai hegyeket, nemzeti parkokat, kastélyokat és várakat, igénybe véve közben a hazai szállodák és vendéglők szolgáltatásait” – tette hozzá Mika. Szerinte az itthon nyaralók a szabadidejüket legszívesebben a hegyekben, túrázással töltik, ami a felmérés szerint elsősorban a férfiakat vonzza, míg a nők inkább a fürdőket és akvaparkokat választják.

Václav Mika szerint a napokban finisel a „Olyan közel az élményekhez, olyan közel önökhöz” szlogennel indított nyári kampányuk előkészítése, amelynek a célja Szlovákia, mint üdülési célpont márkájának építése itthon és külföldön egyaránt.

„Két nehéz év és az ország népszerűsítésének hosszú szüneteltetése után szeretnénk ismét visszahelyezni Szlovákiát Európa utazási térképére. Célunk a külföldi turisták számának a növelése”

– jegyezte meg Mika. A szervezet június elején indítja el kampányát Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Németországban, amit Magyarország követ, majd Skandináviában és a Baltikumban is elindítanak egy digitális kampányt.

A repülés is beindul

Akik mégis inkább valamelyik külföldi nyaralóhelyen töltenék a szabadságukat, azoknak egyre több járattal szolgál a pozsonyi repülőtér is, amely a koronavírus-járvány lecsengését követően az első erős nyári szezonra készül.

„Fokozatosan nő az utak iránti kereslet és ezzel párhuzamosan a járatok száma is. A járvány előtti időszaknak, vagyis a 2019-es évnek azonban még mindig nagyjából csak a 60 százalékán vagyunk”

– mondta el Dušan Keketi, a pozsonyi repülőtér vezérigazgatója. Míg 2019-ben 2,3 millió utast szolgáltak ki, idén nagyjából egymillióra számítanak. „Azonban hónapról hónapra derűlátóbbak vagyunk, az emberek utazási hajlandósága ugyanis folyamatosan nő. Mindez természetesen azzal is összefügg, hogy a járvánnyal kapcsolatos utazási korlátozások száma csökkent” – állítja Keketi. A vezérigazgató arra is rámutatott, hogy a repülőtér jellege jelenleg is változik, míg eddig az üzleti utazásokra összpontosítottak, és a legnépszerűbb célállomások London, Dublin, Milánó és Koppenhága voltak, nyáron a turisztikai célállomásokra induló járatok dominálnak.

60 járat hetente

A Ryanair pozsonyi reptérre tervezett nyári menetrendje – amelyet csütörtökön mutatott be a légitársaság – összesen 21 menetrend szerinti útvonallal számol, köztük öt új nyári járattal olyan célállomásokra, mint Szófia, Koppenhága, Lanzarote, Trapani és Zágráb. „A légitársaság nyáron hetente közel 60 járatot fog üzemeltetni a pozsonyi repülőtéren” – mondta el Olga Pawlonka, a Ryanair közép-európai és balkáni értékesítési és marketingmenedzsere. Az utasok szerinte számos európai célállomásra, például Londonba, Milánóba és Brüsszelbe is eljuthatnak, de az olyan népszerű üdülőhelyekre induló járatok közül is választhatnak, mint a szardíniai Alghero, a bulgáriai Burgasz és a görög Korfu. A Ryanair két repülőgépet is parkoltat a pozsonyi bázisán. A fuvarozó megjegyezte, hogy ez 60 munkahelyet biztosít közvetlenül a légi közlekedésben, és több mint 700 ehhez kapcsolódó munkahelyet a külföldi repülőtereken, valamint a pozsonyi repülőtéren. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?