A szlovák nyelvvel küzdenek

Nyomtatott betűkkel le tudják írni a nevüket és tőmondatokban képesek kommunikálni a tanító nénivel. Ennyire tanultak meg szlovákul az iraki asszír menekültek gyermekei közel egy év alatt.

A latin ábécével máig sem voltak képesek megküzdeni, és az írott betűkre sem áll rá a kezük. Nem csoda, hiszen eddig csak arabul, jobbról balra írtak, már aki egyáltalán járt közülük iskolába.

A szlovákiai iskolákban minden más számukra, tudjuk meg a nyitrai Szent Márk Egyházi Általános Iskola igazgatónőjétől, Alena Jančoková Žiačikovától. Irakban nem mentek iskolába, ha esett az eső, vagy ha nem volt kedvük, a 16 éves, kilencedikes Rani szerint akár harminc napot is kihagyhattak egy évben. Rani ottjártunkkor is szeretné megúszni a pluszfoglalkozást, próbálja meggyőzni a tanítónőt, hogy haza kell mennie, mert magántanár foglalkozik vele matematikából. Nem túl meggyőző, az igazgatónő nem is engedi el, ezért az óra első felét duzzogva üli végig. Ketten betegség miatt hiányoznak, ezért ülnek csak négyen a padokban: a hetedikes Mari, a másodikos Mirna és a negyedikes Habib testvérek – az asszisztens, Anna missziós szerzetesnővér az ötödik. Láthatóan nagyobb kedvvel betűzgetik az ábécét, főleg a kislányok ügyesek, bár őket is úgy terelte össze a folyosón Anna nővér. Végül is érthető, hogy nincs különösebb kedvük a tanítás után, amikor a többiek már hazamennek, külön szlovák társalgási órához. Pedig érdekes dolgokról van szó, a nagyobbak levelet írnak a tanító néninek, a kisebbek az abécé betűit szedik ki egy dobozból, és miután felismerték, szavakat mondanak az adott kezdőbetűre, majd felírják a táblára. Szép szálkás nyomtatott majd, girbe-gurba írott betűkkel, és végül a mi kedvünkért pár ügyes vonással arabul is. „Nagyon idegen számukra a szlovák ábécé, összekeverik a hangzókat, az írott betűket pedig csak a kisebbek lesznek képesek elsajátítani. A nagyobbaknál már nem is forszírozzuk, mert a középiskolában írhatnak nyomtatottal is” – mondja Mária Dobrovodská szlovák szakos tanítónő, aki csak a hat iraki gyerekkel foglalkozik. Amikor az osztályukban szlovákóra van, különvonul velük, plusz hetente két társalgási órán is találkoznak. Azt mondja, ez is kevés, főleg úgy, hogy minden módszertani segítség és tankönyv nélkül kellene megtanítania szlovákul hat olyan gyereket, akik még a latin ábécével sem találkoztak.

Sokan hazamentek

Az iraki asszír keresztények 149 fős csoportja a katolikus egyház szervezésében 2015 karácsonya előtt érkezett Szlovákiába. Hónapokat töltöttek a homonnai menekülttáborban, majd Nyitra környékén magánházakban és egyházi ingatlanokban helyezték el őket. Az iskoláskorú gyermekek tavaly április közepén kezdtek iskolába járni, a felnőttek kilenc hónapos intenzív nyelvtanfolyamon vettek részt az egyik nyitrai nyelviskolában. Akik tudtak angolul és ismerték a latin ábécét, azoknak könnyebb dolguk volt, de a nyelvi és a beilleszkedési nehézségek miatt sokan feladták. 62-en vissszamentek Irakba vagy valamelyik, az ország határán működő menekülttáborba. Igaz, némileg gyarapodott is a közösség, egy év alatt három kisgyermek született a menekültek családjaiban.

„Főleg azok a családok mentek el, ahol idős emberek is voltak, vagy akik Irakban a felső középréteghez tartoztak és magas életszínvonalon éltek. Itt sokáig csak segédmunkát tudtak volna végezni, attól féltek, nem tudják majd eltartani a családjukat, és visszamentek oda, ahol számíthatnak a rokonság támogatására. Az idős menekülteket a honvágy gyötörte, számukra annyira idegen volt ez a környezet, a közlekedés módja, az ügyintézés, hogy úgy érezték, sosem tudnának itt megszokni” – tájékoztatott Stanislav Horák, az iraki menekültek integrációját segítő Békesség és Jóság (Pokoj a dobro) polgári társulás ügyvezető elnöke. Azt is elmondja, hogy az itt maradt családokat ma is asszisztensek segítik, elkísérik őket az orvoshoz, hivatalokba vagy a munkahelyi meghallgatásokra. „Tíz felnőttnek sikerült állást találnunk, van köztük asztalos, gépész, kőműves, szakács, eladó és óvodai asszisztens is. Nem ez az eredeti foglalkozásuk, sokkal magasabban képzettek, de nyelvtudás híján bankárként, pedagógusként vagy gyógyszerészként nem tudnak elhelyezkedni. Eleinte tartottak attól, hogyan fogadják őket a kollégák a munkahelyen, de ma már elégedettek és a munkaadóik is elégedettek velük” – mondja Stanislav Horák, hozzáfűzve, hogy szerencsére a hazai lakosság körében is lecsillapodtak a kedélyek. Kifejezetten ellenséges hangnemmel nem találkoztak az irakiak, bár kezdetben sokan tiltakoztak ellenük azokon a településeken, ahol önkéntesek ajánlottak nekik lakást. Ma már csak Vicsápapátiban él egy család – ott ahol a Békesség és Jóság polgári társulást létrehozó katolikus pap, Peter Brenkus is működik, a többiek Nyitrán, egyházi ingatlanokban laknak, vagy hazamentek. A hazatérés mellett döntött az Üzbégre költöztetett család, és végleg távozott Szlovákiából az a két család is, amelyek tavaly márciusban költöztek Nyitragerencsérre. „A nyolctagú család nyáron, a héttagú októberben ment el. Nem volt velük gond, a gyerekek is beilleszkedtek az iskolában, de a felnőttek nyilván nem érezték itt jól magukat. Ahogy azt nem tudatták velem, hogy ideköltöztek, arról is csak utólag értesültem, hogy elmentek” – mondta Vrábel Anna, a falu polgármestere.

Menekülésre készen

Stanislav Horák szerint nem lehet kizárni, hogy lesznek még, akik elmennek és ennek egyik oka az, hogy nagyon nehezen boldogulnak a szlovák nyelvvel. A felnőttek az életkoruk miatt is, annak dacára, hogy profi nyelviskolában idegen nyelvként tanulták a nyelvet, a gyermekek pedig azért, mert minden előkészítés nélkül dobták őket a mély vízbe. Mostanra kiderült, hogy van köztük autista, Down-kóros és tanulási zavarokkal küzdő gyermek is – nekik speciális foglalkozásokra lesz szükségük, de ezt is bonyolítja a nyelvi akadály és a még mindig idegen környezet.

A 6–15 éveseket négy nyitrai alapiskolába íratták, ezekből három egyházi. Egyik intézmény pedagógusainak sincs tapasztalatuk a szlovákul nem beszélő gyermekek oktatásával, és külön ennek a célcsoportnak kidolgozott tantervek, módszertani útmutatók sem állnak