A Sme rodina tartózkodik a kormányprogramról szóló szavazáson

krajniak k

A Sme rodina képviselői tartózkodni fognak a kormányprogramról szóló szavazáson, mert abban nem látnak az embereknek segítő konkrét, infláció elleni intézkedéseket – jelentette ki a kormányprogram vitájában Milan Krajniak, a párt alelnöke.

Mint mondta, csupán két, nem túl konkrét említést talált a kormányprogramban az infláció kapcsán. „Egy dolgot találtam a magas energiaárakkal kapcsolatban, mégpedig azt, hogy a kormány másként akarja megosztani a terheket a cégek, a háztartások és a lakosság között. Ez pedig gond” – mondta a volt munkaügyi miniszter.

Hozzátette, a háztartások többsége jövőre sem lesz képes elviselni a magas energiaárak terheit. „Az átértékeli a terhek megosztását azt jelenti, hogy csökkenteni akarja a segítségnyújtás összegét. Ez elfogadhatatlan számunkra, ebben az évben mindenképpen, ezt nem támogathatjuk” – szögezte le Krajniak.

Másrészt elmondása szerint a mozgalom nem akar úgy hozzáállni a szakértői kormányhoz, hogy minél rosszabb, annál jobb. „Minden érdemi javaslatot, amely meggyőződésünk szerint segíthet az embereknek, támogatni fogunk, és el is magyarázzuk, hogy miért. És a rossznak ítélt javaslatokról is elmondjuk, hogy miért tarjuk rossznak őket” – tette hozzá.

Krajniak helyesli, hogy a szociális ügyi miniszter belefoglalta a kormányprogramba a szociális szolgáltatásokat nyújtók támogatásának megemelését, továbbá a szükséghelyzetben levők támogatását, a lakhatási segély emelését.

Ódor válaszában elmondta, kormánya jelenleg nem tudja, milyen az idei költségvetési mérleg, és csak a most kezdődött parlamenti ülésen olyan javaslatok szerepelnek, amelyek elfogadása összességében 2,2 milliárd euró plusz kiadást jelentenének. „Éppen ezért most nem tudom megmondani, mekkora összeggel tudjuk támogatni a legsebezhetőbb rétegeket. Nagyon nehéz úgy kormányprogramot összeállítani, ha még azt sem tudjuk, hol van a rajtvonal, ahonnan indulunk” – tette hozzá a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?