A popkultúra mögött a tudomány

H. NAGY PÉTER

A szemináriumon a csoport abból indul ki, hogy minden szuperhősnek megengedik egy csoda kiváltságát, a mentességet a természet törvényei alól; s azt vizsgálják, mely képességek hitelesek a fizika szemszögéből nézve. Vagyis képregényeket használnak a fizikai elvek illusztrálására.

Másfelől, a populáris kultúra és a tudomány közötti kapcsolatrendszer produktív értelmezéséhez és oktatásához kiváló támpontokat nyújtanak a The Science of… típusú könyvek. Ez a típus a tudománynépszerűsítő irodalom azon válfaja, amely nem feltétlenül egy tudományterületet ismertet, hanem valamilyen népszerű alkotáshoz rendel hozzá releváns tudományos gondolatmeneteket. Legutóbb Stephen Baxter publikált ilyen könyvet a nagy sikerű Avatar című filmről. Ez a műfaj jelentős előzményekre megy vissza, érdemes ezek közül néhányat felidézni.

A Star Trekkel kezdődött

A műfajtömb iniciatív darabja Lawrence M. Krauss The Physics of Star Trek című munkája még 1995-ből (magyarul A Star Trek fizikája címmel jelent meg 2008-ban). Krauss félelmetes tudással felvértezve ír kedvenc sci-fi eposzáról. Egyrészt azt mondja, hogy „a Star Trekhez hasonló tudományos fantasztikum segít tágítani az emberi képzeletet”, másrészt leszögezi, hogy „bármily lélegzetelállító legyen is a Star Trek világa, a valódi világegyetemben mindig felbukkannak olyan meglepetések, amelyek nagyobb szabásúak és különösebbek, mint bármi, amit egy forgatókönyvíró kitalálhat”. A könyv ugyanakkor nem válik hibajegyzékké, ellenkezőleg, a szerző arra sarkallja a trekkereket, hogy próbáljanak lépést tartani a fizika táguló világával, hiszen kedvenc filmsorozatuk is arról győzheti meg őket, hogy a tudomány nagyon fontos szerepet játszhat az emberiség történetében. Ezzel Krauss megragadja a Star Trek szellemiségének lényegét, hiszen mi volna annál magasztosabb cél, mint a világegyetem felfedezése: „eljutni oda, ahova még senki sem merészkedett”.

2007-ben A Star Trek fizikája új kiadásához Krauss írt egy bevezetést, melyben így fogalmaz: „úgy tűnt, kollégáimat nagyon is megörvendezteti, hogy egy fizikáról szóló könyv tulajdonképpen bestseller lehet. És láss csodát, a könyv elindította »A … tudományos alapjai« típusú könyvek sorozatát. Eleinte a Star Trek különféle problémáit taglaló könyvek jelentek meg tucatjával, melyeket aztán A karácsony fizikája, a Harry Potter természettudományos háttere típusú művek követtek.” Krauss ezen a ponton Roger Highfield tudomány-népszerűsítő könyveire utal, melyek közül az utóbbi, a The Science of Harry Potter – minden idők egyik legsikeresebb ifjúsági regénysorozatán keresztül, a potterisztika újabb fejezeteként – a modern tudomány élvezetes indirekt tárgyalását nyújtja a játékelmélettől az evolúcióig (2002-ben jelent meg). A Harry Potter és… paradigmából valóban már csak a „HP és a tudomány” hiányzott. Nézzünk egy további példát.

Tudomány és látomás

Jeanne Cavelos 1998-ban publikálta a The Science of X-Files című könyvét a nagy sikerű tévésorozatról, majd ezt követte egy évvel később a The Science of Star Wars (A csillagok útján címmel jelent meg magyar fordításban 2001-ben), amely kissé körülményes alcímet visel: Egy asztrofizikus független kutatásai az űrutazásról, az idegenekről, a bolygókról és a robotokról, különös tekintettel a Csillagok háborúja című film és könyv állításaira. A könyv elsősorban a planetológia, a xenobiológia és a robotika tudománya felől közelít a Star Wars világához. Kiindulópontja szerint: bármennyire nem is törekedett George Lucas egy tudományosan hiteles világegyetem megalkotására, a tudomány éppen most teheti igazzá látomásait. A szerző emellett a bevezetésben megfogalmazza a tudomány-népszerűsítő irodalom egyik legfontosabb előfeltevését: „A könyv megértéséhez semmilyen különös tudományos felkészültségre nincs szükség.” Itt álljunk is meg egy pillanatra.

Első a közérthetőség

Amit Cavelos állít, az a tudomány-népszerűsítők számára evidens, és mindig ott lebeg a szemük előtt: nem a szűk szakmának, hanem a laikusoknak írnak. Vagyis veszik a fáradságot, hogy a lehető legérthetőbben, ugyanakkor a legpontosabban fogalmazzanak, de úgy, hogy ne vesszen el a problémák összetettsége. Erre a reflektált beszédmódra kismillió példát lehetne hozni, álljon itt egy olyan, amely valóban nehéz feladatról szól. A Brian Cox és Jeff Forshaw szerzőpáros így kezdi E=mc2 című könyvét: „Könyvünk megírásával az volt a célunk, hogy kifejtsük Einsteinnek a térről és az időről szóló gondolatait, szándékaink szerint a lehető legegyszerűbben, de úgy, hogy az Olvasó is meglássa ennek az elméletnek a különös szépségét. Eljutunk a híres egyenlethez, amely kimondja, hogy E=mc2, miközben nem használunk Pitagorasz tételénél bonyolultabb matematikát.” Ez az a maxima, a közérthetőség kritériuma, amely ezt a műfajt életre hívta, és a mai napig meghatározza az olyan tudósok gondolkodásmódját, mint Dawkins, Hawking, Gribbin, a néhai kiváló Sagan és társaik.

Valóság és fikció

Térjünk vissza a The Science of… típushoz. 1999-ben indult Terry Pratchett vállalkozása, a The Science of Discworld, amelyet a mester Ian Stewart matematikussal és Jack Cohen biológussal közösen jegyez. (A második kötet The Globe alcímmel 2002-ben, a harmadik Darwin’s Watch alcímmel 2005-ben jelent meg.) Mindhárom kötetben felváltva szerepelnek a valóságra és a fikcióra vonatkozó fejezetek, így a The Science of Discworld a műfaj egy sajátos változatát hozza létre, mivel Korongvilág-történeteket is tartalmaz. Az utóbbi például azzal veszi kezdetét, hogy a Láthatatlan Egyetemen egy kísérlet melléktermékeként megszületik a Föld. Pratchett itt is elemében van.

Folytassuk egy másik híres szériával. 2005-ben jelent meg Michael Hanlon The Science of the Hitchhiker’s Guide to the Galaxy című munkája Douglas Adams kultikus regényciklusáról (magyarul A Galaxis Útikalauz tudománya címmel jött ki az Új polihisztor sorozatban 2011-ben). Hanlon szerint „a Galaxis Útikalauz minden hóbortossága ellenére valódi tudományos és technológiai kérdéseket feszeget. Douglas Adams szépen ráült az Új Kozmológia – az Ősbummok, a fekete lyukak és a Nagy Egységesítés Elméletek – érdeklődéshullámára, és ügyesen meglovagolta.” Ennek köszönhetően Adams ötletei szoros kapcsolatban vannak a modern kozmológia és az elméleti fizika eredményeivel. Hanlon könyve nemcsak rámutat ezekre a párhuzamokra, hanem számos téma érintésével (pl. időutazás, teleportálás, párhuzamos univerzumok) egyfajta tudományos útikalauzt hoz létre, miközben nem hagyja cserben a humorérzéke sem. A mű ilyen módon a tárgyához méltó „laza” olvasmány azoknak, akiket érdekel az Élet, a Világmindenség meg Minden.

Osztozni a csodában

Egy nemkülönben izgalmas szériáról, Philip Pullman Sötét anyag-trilógiájáról a John és Mary Gribbin szerzőpáros publikált egy ide tartozó könyvet 2003-ban, The Science of Philip Pullman’s His Dark Materials címmel. A mű a regényekben felvetődő jelenségeket és tudományos problémákat járja körül (sötét anyag, kvantumvilágok, csillagpor, mágneses mező, északi fény, szimbiózis stb.), miközben megismerteti az olvasót a Gaia-hipotézissel, a sokvilág-elmélettel és a szubatomi részecskék viselkedésével. Eközben azt a dilemmát is meg kell oldaniuk a szerzőknek, hogy – ifjúsági regényekről lévén szó – a tudományt is az adott korosztálynak megfelelő szinten tálalják. A szerzők, profi ismeretterjesztők lévén, természetesen ezt is megoldják, ilyen módon a fiatalabbak számára is befogadhatóvá teszik a tudomány működését, emellett közel hozzák a meglehetősen komplex Pullman-szöveg sok-sok elgondolkodtató részletét.

Ezzel visszaértünk Baxterhez. A The Science of Avatar 2012-ben látott napvilágot, a szóban forgó műfaj egyik remekeként. A Pandora flórája és faunája, a lebegő hegység, az őslakos Na’vik felejthetetlen látványvilágot alkottak a mozivásznon, s egyben tudományos alapokon nyugvó fikció részét képezték. Baxter joggal jegyzi meg könyve végén: „Az Avatar csodálatos volt, és a valóság is meglehetősen csodálatos. És minél inkább értjük, annál csodálatosabbá válik számomra.” A The Science of… típusú tudomány-népszerűsítő könyvek egytől egyig hozzásegítenek ahhoz, hogy osztozzunk ebben a csodálatban, ugyanakkor nyilvánvalóvá teszik, hogy a tudomány nemcsak ott van a popkultúra egy része mögött, hanem bizony résen is van. Ha azt hisszük egy ötletről, hogy fokozhatatlan, majd a tudomány alapján meg is értjük, kiderül, hogy nem veszti el a varázsát, hanem még érdekesebbé válik. És mindez talán fordítva is igaz: a popkultúra nagyon is képes rávilágítani, hogy a tudomány is lehet népszerű.