A pápa is kapott a hagyatékból

<p>A pápa is kapott abból a pénzből, amelyet az amerikai Garba házaspár hagyott az egyházra. A New York-i és a nagyszombat&ndash;pozsonyi érsek mellett ő volt a harmadik kedvezményezett, derül ki a lapunk birtokába került végrendeletből.</p>

Edward A. Garba – végrendelete alapján – Szlovákiába nem a hagyatékból származó jövedelem kétharmadát, hanem csak az egyharmadát szánta. Az Amerikában élő szlovák származású Edward A. Garba 2000. április 9-én három tanú és közjegyző jelenlétében végrendelkezett egy róla és feleségéről elnevezett jótékonysági alap létrehozásáról.

Ján Sokol volt nagyszombat–pozsonyi érsek korábban azt állította, a hagyatékból származó jövedelem kétharmada érkezik Szlovákiába. Nem ez volt az első félrevezető megnyilatkozása az ügyben. Korábban azt állította, hogy a jövedelem őt személyesen illeti, a végrendelet szerint viszont a mindenkori érsek rendelkezhet róla, emellett abban sem mondott igazat, hogy gyermektelen lett volna a Garba házaspár. Lányuk Amerikában él. A végakarat nem tartalmazza, milyen összeget hagyott az alapokra, de azt már igen, hogy ha a felesége túléli őt, annak halála után a rá hagyományozott ingó és ingatlan vagyon is az alapítvány tulajdonába kerüljön, a Martha és Edward Garba Jótékonysági Alap (Martha and Edward A. Garba Charitable Trust) kezelőjének feleségét, Martha Garbát, annak halála után pedig a sógorát, Anton Zemant nevezte ki az örökhagyó. A védnökséget pedig a New York-i érsekre bízta.Garba meghagyta azt is, hogy az alap vagyonát ingatlanokba, részvényekbe és más értékpapírokba fektethetik be, és a hozamokat a védnök osztja szét évenként egyenlő arányban a kedvezményezettek között. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?