Dunaszerdahely. A többszöri felszólítás hatására a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányságot elárasztják a jogosítványcserét kérvényező ügyfelek. Év végéig még mintegy 16 ezer, 1992.
A nem vezetők várjanak
Dunaszerdahely. A többszöri felszólítás hatására a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányságot elárasztják a jogosítványcserét kérvényező ügyfelek. Év végéig még mintegy 16 ezer, 1992. december 31-e előtt kiadott okiratot kellene újra cserélni, ami szinte lehetetlen, nyilatkozta lapunknak Bernáth Csaba, a járási rendőrparancsnokság közlekedésbiztonsági osztályának vezetője. A feladat elvégzéséhez a meglévő egy számítógép helyett nyolcra és nyolc új munkaerőre lenne szükség. Bernáth elmondta, a járművezetőknek nincs okuk pánikra, mivel a dunaszerdahelyi rendőrség türelmi időnek tekinteni majd az első hónapokat, vagyis aki nem tudja az év végéig becserélni jogosítványát és jövőre közúti ellenőrzés közben elkapják, a rendőr ugyan bevonja az okiratot, de büntetést nem fog kiróni az illetőre. A rendőrségen pedig kiválthatja az új jogosítványt. Bernáth, arra kéri a passzív vezetőket, hogy aki teheti, halassza tavaszra cserét. (szp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.