A. Nagy László meglátogatta a lányt

Dunaszerdahely. A. Nagy László egy csokor tulipánnal érkezett tegnap délután a dunaszerdahelyi kórház traumatológiai osztályára. A Nyitrán megtámadott lányhoz rajta kívül senki mást nem engedtek be.

Dunaszerdahely. A. Nagy László egy csokor tulipánnal érkezett tegnap délután a dunaszerdahelyi kórház traumatológiai osztályára. A Nyitrán megtámadott lányhoz rajta kívül senki mást nem engedtek be. A parlament emberjogi bizottságának elnöke a következőket mondta a látogatás után: „Arra kért a páciens, hogy ne foglalkozzunk vele, mert magában szeretné feldolgozni az eseményeket. Nem akar a politikusoktól semmit, saját hétköznapi életét szeretné folytatni. Joga van hozzá. Hisztéria áldozata lett, rossz időben rossz helyen volt. Egyébként a sors iróniája, hogy éppen amikor államvizsgázni ment, akkor érte ez a trauma, ez az incidens. Számomra visszataszító az egészben az, hogy azok a gazemberek egy hölgyet, egy fiatal lányt támadtak meg, és használták őt fel esetleges politikai céljaikra. Ezek gyáva emberek. Azért jöttem, hogy együttérzésemet fejezzem ki, és felkínáljam az összes lehetséges segítséget, amit az ember adhat ilyen helyzetben. Bugár Bélának, a MKP elnökének külön üzenetét is hoztam. De én nem akarok politikát csinálni az ügyből. Teljes egészében átélem az emberei vonatkozásokat is.” Távozóban annyit árult el a lány állapotáról, hogy a körülményekhez képest jól érzi magát, megfigyelés alatt van, minden valószínűség szerint hétfőn kiengedik a kórházból. (jom)

Csatlakozunk a felhíváshoz

Az Új Szó szerkesztősége csatlakozik a TA3 hírtelevízió felhívásához, amelyben felszólítja a szlovák és magyar médiumokat, ne járuljanak hozzá az extrémizmus és nacionalizmus terjesztéséhez. Meggyőződésünk, hogy a sajtó mindenkori feladata objektív módon tájékoztatni a nyilvánosságot, és ennek a kötelességünknek továbbra is maradéktalanul eleget kívánunk tenni. Nem fogunk azonban hozzájárulni a szélsőséges és nacionalista kedélyek további borzolásához, legyen az szlovák vagy magyar oldalon.

Czajlik Katalin

Az Új Szó főszerkesztő-helyettese

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?