A munkáltatók az orosz vakcina megvásárlására szólították fel a kormányt

Szputnyik vakcina

A munkáltatók szlovákiai szövetsége (AZZZ SZK) felszólította a kormányt, hogy szerezze be az orosz Szputnyik V vakcinát, Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettest pedig arra kéri, hogy vonja vissza a politikai vétót. A TASR hírügynökséget Adriana Tantošová, a szövetség munkatársa tájékoztatta pénteken.

„A lockdown hosszú távon fenntarthatatlan, a bezárt szolgáltatóegységek pedig minden nappal több és több kárt okoznak a munkáltatóknak, az alkalmazottaknak és az államnak” – jelentette ki Rastislav Machunka, az AZZZ alelnöke. Hozzátette: a munkáltatók az alkalmazottak rendszeres tesztelése helyett inkább a vakcinázásba invesztálnának. Úgy véli, jelenleg ez az egyetlen út a gazdaság megnyitásához, az óvintézkedések feloldásához és a normális élethez is csak így térhetünk vissza.

A szövetség felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió szerveinek nem sikerült biztosítani a tagállamok számára a kellő mennyiségű vakcinát, Szlovákia pedig a súlyos járványhelyzet miatt nem várhatja meg, hogyan döntenek. „Szlovákiának van elég szakértője, akik képesek megítélni, hogy az orosz vakcina kellően biztonságos és hatékony-e. A Szputnyik V védőoltást több orvos és a szakmai közösség is elismeri, a tanulmányok szerint az oltóanyag rendkívül eredményes” – tette hozzá az alelnök.

Az AZZZ arra kéri a kormányt, hogy a gazdasági és szociális tanács hétfői ülésének programpontjai közé vegyék fel a Szputnyik V vakcina engedélyezésének és beszerzésének ügyét is.

Remišová a csütörtöki kormányülés után kijelentette: nem az a fontos, hogy hol állították elő az adott vakcinát, hanem hogy engedélyezte-e azt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Hozzátette: az egészségügy-miniszter adhatna a vakcinára különleges kivételt, viszont ebben az esetben nem bújhatna egy kollektív kormányhatározat mögé. A kormány csütörtökön nem hagyta jóvá az orosz vakcina beszerzéséről szóló határozatot, mivel a Za ľudí párt megvétózta azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?