A merénylő azt állítja nem akarta meggyilkolni Robert Fico miniszterelnököt

Robert Fico merénylet

Állítása szerint csak meg akarta sebesíteni – ez sikerült is neki, a miniszterelnök továbbra is intenzív osztályon fekszik. 

A Markíza információi szerint a lövöldöző azt mondta a rendőrségnek, hogy néhány nappal korábbra tervezte a támadását, és azt tervezte, hogy megsebesíti a miniszterelnököt, de nem akarta megölni.

Ľubomír Daňko, a NAKA korábbi igazgatója a DenníkN-nek elmondta, gyakori, hogy az elkövetők a támadások után azt állítják, hogy nem akarták megölni áldozataikat. Daňko szerint ennek ellenére a merénylő mindent megtett, hogy végezzen a miniszterelnökkel, ráadásul már régóta fegyvertulajdonos volt, tehát tudta mit tehet öt lövés egy emberrel. A rendőrtiszt hozzátette, hogy Juraj C. pontosan tudta, mit fog okozni.

A férfit jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrségi cellájában tartják fogva Nyitrán. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, a törvény értelmében 25 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A merénylőt a rendőrök szerda éjjel az autójához kísérték, amelyet egy speciálisan kiképzett kutya vizsgált át robbanóanyag nyomai után kutatva. Ezt követően tűzszerészek érkeztek, akik a csomagtartót és a motorháztetőt ellenőrizték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?