A liberálisok enyhítenék az eutanázia büntetését

Pozsony |

<p>A pozsonyi parlament liberális képviselői olyan törvénymódosító javaslatot készülnek előterjeszteni, amely nem minősítené gyilkosságnak a magatehetetlen vagy súlyos betegek halálba segítését.</p>

    A Szabadság és Szolidaritás (SAS) ellenzéki liberális párt közlése szerint  már megkezdte annak a törvénymódosító javaslatnak a kidolgozását, amely a gyakorlatba ültetné a változtatást.    A javaslat arra a megfontolásra épül, hogy a kétségbeesésből elkövetett emberölés nem minősülhet gyilkosságnak. A liberálisok úgy vélik, hogy ennek alapján ki kellene vonni a gyilkosság büntetőjogi kategóriájából azoknak az emberi halált okozó tetteknek az elkövetőit, akik "hosszú távú és átlagon felüli szellemi nyomás hatására" cselekedtek. A SAS által ismertetett elképzelés szerint utóbbi kategóriába kellene sorolni azokat, akik az általuk gondozott, magatehetetlen vagy súlyos beteg családtagjuknak tudatosan okozták halálát, akár úgy, hogy maguk ölték meg, akár úgy, hogy segédkeztek az áldozat öngyilkosságában. A párt közléséből egyelőre nem derült ki, hogy tervezetük milyen büntetőjogi kategóriába sorolná az ilyen tetteket.    Az SAS egy, a közelmúltban lejátszódott családi tragédiával, illetve annak büntetőjogi következményeivel indokolta a módosítás előkészítését. Az általuk példaként felhozott eset nemrég történt Poprádon, ahol egy magatehetetlen beteg felnőtt fiát gondozó apa lekapcsolta gyermekét a lélegeztető gépről, aminek következtében a fiatal férfi megfulladt, az apa ellen pedig gyilkosság gyanújával indult eljárás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?