A lányok többsége fél az informatikától

Pozsony |

Nagy potenciál van az informatikai szakokban, bár ebben a szakmában főleg a férfiak dominálnak, a nők is érdeklődnek iránta. Egyelőre azonban még hiányzik a magabiztosságuk.

Az IVO társadalomkutató intézet legújabb reprezentatív felméréséből az is kiderül, hogy 2018-ban majdnem 6000 diák tanult informatikát, vagy ehhez nagyon hasonló szakot Szlovákiában. Ebből pedig alig több mint 1200 volt lány. A felmérésben négyszáz 14 és 17 év közötti lány válaszai alapján vizsgálták az informatikához való hozzáállásukat, és a jövőbeli szakmai karrierjüket. A megkérdezett lányok 21%-a tartja elképzelhetőnek az informatikai pályát, ebből csupán 3% állította biztosra, 18 %-uk pedig egyelőre bizonytalan. 79%-uk viszont kizártnak tartotta, hogy számítástechnikai irányban tanuljon tovább. Nagy részük nem érdeklődik ilyen jellegű szakok iránt (49%), vannak, akik nehéznek tartják (35%) és vannak, akik nem tartják magukat alkalmasnak erre a területre (26%).

A szakértők szerint a lányok jövőbeli informatikai tanulmányait több tényező is befolyásolja: „Az esélyüket növelhetik a kiváló tanulmányi eredmények, továbbá a digitális kompetencia megléte és az iskolában kialakult pozitív kapcsolat a tantárggyal. Másik oldalon ott vannak a motivációs faktorok, mint az érdeklődés és vonzalom az informatika iránt, valamint az eltökéltség, hogy ilyen irányban tanuljanak tovább, és szintén nagyon fontos az informatikai magabiztosságuk is, tehát hogy a lányok elhiggyék, képességeik legalább olyan jók, mint a fiúké” – magyarázza Marián Velšic, az IVO elemzője.

Nagy a bizonytalanság

A felmérés arra is rámutatott, hogy a lányok alig tudják elképzelni magukat informatikusként: mindössze 6%-uk állította biztosra, hogy igen, 16%-uk pedig az „inkább igen” opciót választotta. Köztük is gyakran felmerül azonban, hogy nehézségeik adódnak a jövőbeli informatikai tanulmányaikat illetően, vagy, hogy alkalmatlannak bizonyulnak a szakmában. Gyakran az is előfordul, hogy bizonytalanságukat az informatikai karrierrel kapcsolatos információk hiánya okozza, vagy a szüleik elvárásai nem találkoznak az informatikai szakirány követelményeivel.

Fiúk előnyben

A nők IT-szektorban való részvételét támogató szervezet igazgatója, Petra Kotuliaková szerint az alacsony számítástechnikai önbizalom a lányoknál egész az általános iskoláig vezethető vissza. „Amikor a fiúk megérkeznek az informatikaórára, hozzák magukkal a szokásaikat és a trükkjeiket. Ezekkel pedig kicsit gyorsabban tudják megoldani a kapott feladatokat. De ez nem jelenti azt, hogy tudásbeli eltérések lennének a nemek között” – kommentálta a felmérést az igazgató. Szerinte a lassabb feladatmegoldás a lányoknál egy blokkot hoz létre, ez pedig összefügg azzal, hogy a jövőben egyáltalán nem fognak informatikai karrierben gondolkodni.

Nem csak nálunk gond

Európai viszonylatban is jelentős a különbség a nők és a férfiak között az informatikai szakmában: 1000 nőből csupán 29 szerzett alapképzésben diplomát a szakmában, a férfiaknál ez a szám 95. Beszédes továbbá, hogy ebből a 29-ből végül csak négyen helyezkedtek el szakmájukban. Szlovákia jócskán az uniós átlag alatt van, ami a nők számát illeti az informatikai szektorban: az IT-ben dolgozóknak csak a 12,3%-a nő. Ez több mint 4%-os lemaradás az uniós átlaghoz képest. A 2018-as adatok szerint utolsó helyen Csehország áll 9,9%-kal, és Bulgária pedig vezet: ott az informatikusok több mint 28%-a nő.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?