A külügy üdvözli a Velencei Bizottság állásfoglalását az új magyar Alkotmányról

Pozsony |

<p>A külügyminisztérium nyilatkozatban üdvözölte a Velencei Bizottság állásfoglalását az új magyar Alkotmánnyal kapcsolatban.</p>

A külügy szerint a bizottság állásfoglalása megerősíti Szlovákia eddigi álláspontját, mely szerint a nemzeti kisebbségekért elsődlegesen az az állam felelős, melynek területén élnek. A bizottság állásfoglalása az emberi jogok egyéni jellegét hangsúlyozza, mivel a kisebbségi jogokról szóló keretegyezmény nem említ kollektív jogokat.

A külügyminisztérium szerint a Velencei Bizottság állásfoglalása nagyon fontos dokumentum az új magyar alaptörvény értelmezéséhez. “Az állásfoglalásban levő alapelvek tiszteletben tartása nemcsak a jószomszédi viszonyok, hanem az egyesült Európában együtt élő nemzetek közötti pozitív légkör miatt is fontos” - áll a nyilatkozatban.

A külügyminisztérium szintén üdvözölte, hogy a Velencei Bizottság szerint kerülni kell a Magyarország területén kívüli érvényű részeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?