Közélet

A koronavírus elleni kötelező oltás bevezetését fontolgatják

Pozsony | Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügy-miniszter elmondta, a válságstáb csütörtöki ülésén a kötelező oltás bevezetésének lehetőségéről is tárgyaltak.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. június 18. 09:39

Vladimír Lengvarský
- TASR-felvétel

Ahogy arról már a tegnapi cikkünkben is beszámoltunk, Lengvarský a Denník N-nek adott interjúban elmondta, a válságstáb csütörtöki ülésén arról is szó esett, hogy egyes csoportok számára kötelezővé tegyék az oltást. Példaként bizonyos foglalkozásokat végzőket, illetve a 60 éven felülieket említette. Ennek lehetőségét az igazságügyi tárca vizsgálja.

Noha a válságstáb csütörtöki ülésén nem állapodtak meg konkrét intézkedésekben, Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter megerősítette, hogy számba veszik az állami karantén ismételt bevezetését a külföldről hazaérkezők részére. 

Lengvarský szerint a kötelező állami karantén leginkább azokat érintené, akik elhallgatják, hogy magas kockázati besorolású országból tértek vissza Szlovákiába. Ennek felderítésére a mobilszolgáltatók adatait használnák fel. Az ilyen esetekben a karantén önköltséges lenne.

A válságstáb hétfőn ismét összeül, hogy az egyes tárcák konkrét javaslatairól tárgyaljanak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kövér László ominózus beszéde a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlék-
művének felavatásakor hangzott el⋌(Somogyi Tibor felvétele)

Kövér bocsánatkérést vár a kitelepítésekért, amin Korčok felháborodott

gyermek illusztráció

A gyermeknevelés továbbra is nagyjából a harmadával faragja le az anyák bérét

igor

KVÍZ: Te tudod, melyik egyetemeken tanultak a politikusok?

s
Frissítve

Rimaszombati ipari park: megvan az első nagy beruházó

medve

VIDEÓ: Filmbe illő pillanatok – Vaszja, a fekete macska bepipult a medvére, majd elkergette

koronavírus-vakcina

30 ezer új beoltott kell, hogy megtérüljön az oltási lottó és a bónusz költsége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.