A koronavírus miatt csökken a benzinár

Olcsóbb lesz a tankolás
Pozsony |

A világszerte egyre gyorsabb ütemben terjedő koronavírus miatt az üzemanyagpiacon is kitört a pánik. Az elemzők szerint a járvány miatt kevesebben utaznak, így csökken az üzemanyagok iránti kereslet, ami az árakon is meglátszik: az elkövetkező hetekben újabb áresésre számíthatunk.

A Kínából terjedő koronavírus-járványnak már több mint 400 halálos áldozata van, a fertőzés a világ 27 országában jelent meg, a fertőzöttek száma pedig meghaladta a 20 ezret. Mivel nem lehet arra számítani, hogy a helyzet gyorsan rendeződik, az üzemanyagpiaci szereplők is egyre idegesebbek. „Teljesen normális folyamatnak számít, hogy a koronavírus által keltett bizonytalanság a tőzsdei árakra is rányomja a bélyegét. A helyzet komoly, és csak reménykedhetünk abban, hogy minél hamarabb sikerül ellenőrzés alá vonni a fertőzés további terjedését” – nyilatkozta Peter Kažimír jegybankelnök.

A Saxo Bank elemzői szerint, ha a koronavírus terjedését nem sikerül nagyon gyorsan visszafogni, ez az üzemanyagok iránti keresleten is meglátszik.

„Megváltoznának az utazási és az üdülési szokásaink, az, ahogy a munkába utazunk, és az is, hogy hol töltjük a szabadságunkat. Az utazási korlátozások miatt kevesebb üzemanyag fogyna, márpedig a csökkenő kereslet egész biztosan az árakon is meglátszik”

– nyilatkozta Ole Hansen, a Saxo Bank nyersanyagpiaci elemzője. Szerinte azonban már az eddigi fejlemények is hatással voltak az üzemanyagárakra. A Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent típusú kőolaj hordónkénti (159 liter) ára az év eleji 69 dollárról e hét elejére 56 dollárra esett vissza.

A kőolaj világpiaci árának a csökkenését az elemzők szerint a szlovákiai töltőállomásokon is megérezzük. „Az árak enyhébb mértékben már az elmúlt hetekben is csökkentek” – nyilatkozta Jana Glasová, a Postabank elemzője. A Statisztikai Hivatal felmérése szerint a 95-ös oktánszámú benzin literjéért az idei év elején átlagosan 1,34, a gázolajért pedig 1,25 eurót kértek a szlovákiai kutakon. A benzin.sk üzemanyagportál legfrissebb piaci körképe szerint ugyanakkor az elmúlt héten a 95-ös benzin literenkénti átlagára már 1,30, a gázolajé pedig 1,19 euró körül mozgott.

„Az elkövetkező hetekben ráadásul az árak további csökkenésére számíthatunk”

– tette hozzá Glasová. Lukáš Lipovský, az X-Trade Brokers elemzője szerint e héten még nem várható lényeges változás, 2-3 héten belül azonban akár 6 centtel is csökkenhet az üzemanyagok literenkénti ára. Szerdától Magyarországon is folytatódik az üzemanyagárak csökkenése. A holtankoljak.hu üzemanyagportál információi szerint a Mol 3 forinttal csökkenti a benzin és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. A benzin literenkénti átlagára ezzel 382, a gázolajé 395 forintra esik vissza a magyarországi kutakon.

Az olajárak csökkenésére időközben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) is reagált. Az OPEC és szövetségesei azt fontolgatják, hogy napi 500 ezer hordóval visszafogják a termelésüket, mivel a koronavírus hatásaként visszaesett az energiahordozó iránti globális kereslet, és emiatt csökken az olajár. Erről a kérdésről az OPEC és szövetségesei által alkotott OPEC+ február 14-én kétnapos, előrehozott miniszteri szintű ülést tart az eredetileg tervezett március 5. helyett – közölte hétfőn a Reuters hírügynökség több forrást idézve. A februári miniszteri ülést előkészítő technikai bizottság kedden és szerdán egyeztet Bécsben.

(mi, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?