A környezetvédelmi tárca feljelentést tett a Sajó szennyezésének ügyében

Sajó

A környezetvédelmi minisztérium ismeretlen tettes ellen tett bejelentést a Sajó (Slaná) szennyezése miatt – tájékoztatott Ján Budaj (OĽaNO) tárcavezető, egyúttal bírálta, hogy csak három hónap elteltével kezdődött meg a szennyezés felszámolása.

„A Sajó esete figyelmeztető példa lehetne, inkább most tanuljunk a dolgokból, mint például valamelyik atomerőműben bekövetkező balesetből” – jegyezte meg a miniszter. Szerinte a Vasércbányák állami vállalatot felelősség terheli a folyó szennyezéséért, hiszen meg kell akadályoznia, hogy káros anyagok jussanak ki a bányából, ezért magyarázatot kell adnia a saját tevékenységével és a szennyezéssel kapcsolatban.

Budaj hétfőn telefonon beszélt Nagy István magyar agrárminiszterrel. A Sajó Szlovákiából Magyarországra folyik és a Tiszába ömlik. Budapest elvárja a környezetszennyezés mihamarabbi megszüntetését és együttműködést ajánlott fel.

A Sajót február közepén festette vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről van szó. A vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá megemelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalma.

Szombaton megkezdődtek a helyreállítási munkák az alsósajói bányában, a várakozások szerint ennek köszönhetően jelentősen kevesebb szennyezett víz majd jut a Sajóba. Az állami vállalat a bányászati helyreállítási társasággal kötött szerződést meghívásos közbeszerzési eljárás során, a kormány és a gazdasági minisztérium megbízásából. A munkákat várhatóan 15 nap alatt végzik el.

A Vasércbányák állami vállalat feljelentést tett a szennyezés miatt és visszautasítja azokat az állításokat, hogy nem teljesítette feladatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?