Közélet

A kormányfő reméli, hogy új fejezet kezdődik a kormány és az államfő viszonyában

Peter Pellegrini kormányfő reméli, hogy új fejezetet kezdődik a kormány és az államfő kapcsolatában. Ezt az új köztársasági elnök, Zuzana Čaputová szombati beiktatásával kapcsolatban jelentette ki. Pellegrini részt vesz az „állam legfontosabb eseményén”, hogy megtisztelje az államfőt, de legfőképpen azért, hogy kifejezze az emberek döntése iránti tiszteletét.
TASR

2019. június 14. 17:16

„Az elnök asszony közvetlenül az állampolgároktól kapott felhatalmazást a legfőbb közjogi méltóság funkciójának gyakorlására. Ahhoz, hogy sikeresen teljesíthesse feladatát, bátorságra, elszántságra, valamint a gyors tanulás és tapasztalatszerzés képességére lesz szüksége” – mondta Pellegrini abban a videóban, melyet a közösségi oldalán tett közzé pénteken.

Leszögezte, hogy miniszterelnökként kész korrekt módon együttműködni az új államfővel. Arra számít, hogy főleg Szlovákia külpolitikai irányultságát tekintve lesz köztük egyetértés.

A kormányfő rámutatott: az elnök asszony egy konkrét politikai pártból érkezik az elnöki hivatalba. „Az előtte álló kulcsfontosságú feladat, hogy elvonatkoztasson ettől, és valóban pártok felett álló elnök legyen” – hangsúlyozta Pellegrini. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a jelenlegi államfő függetlenként lépett be az elnöki palotába, de a megbízatási időszaka végét már a személyes politikai ambíciói határozták meg.

„Minden tisztségben, amelyet betöltöttem, elsősorban Szlovákiáért dolgoztam. Ezért ma azt kívánom az elnök asszonynak, hogy munkája sikeres legyen. Hogy sikerüljön neki egységet teremteni a társadalomban annak megosztása helyett. Hogy külföldön is vívjon ki tiszteletet magának, és hogy a belpolitikában maradjon pártok felett álló, tisztelve mindenkit, aki mandátumot kapott az emberektől” – zárta Pellegrini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Összefogásra buzdító akciók

A DAC célja újra Európa

Nem üzemeltet tovább sürgősségi egészségügyi állomásokat Szlovákiában a Falck

Jövőre kezdődhet az idegenrendészet dunaszerdahelyi fiókjának felújítása

Hat perc elég ahhoz, hogy az alkohol kárt tegyen a fiatal agyában

Nagy meleg, száznál több futó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?