A kormány nem támogatja Lubyová leváltását

Lubyová

A kormány nem ért egyet Martina Lubyová iskolaügyi miniszter (az SNS jelöltje) leváltásával. A kormány álláspontját Sólymos László kormányfőhelyettes és környezetvédelmi miniszter (Most-Híd) olvasta fel.

„A kormány rendkívül nagyra becsüli a miniszter asszony tevékenységét, ezért nem támogatja a kezdeményezést, amely a személye ellen irányuló bizalmatlanságot hivatott kifejezni" – mondta Sólymos.

A kabinet álláspontjában arra is rámutat, hogy Lubyová nehéz körülmények között került a funkciójába. Stabilizálnia kellett az EU-s támogatások rendszerét, ami a kormány szerint sikerült is.

Sólymos a kormány nevében hangsúlyozta Lubyovának a regionális és felsőoktatás területén elért eredményeit. „Bevezetett egy új törvényt a pedagógiai alkalmazottakról, és hatványozottan foglalkozik az iskolai zaklatás témájával is. A tárca emellett kötelezővé tette az iskola előtti oktatást, amely a marginalizált közösségekből származó gyerekek jólétét hivatott biztosítani" – sorolta Sólymos.

Sólymos megemlítette Lubyová tervezetét is, amely az akadémiai titulusok elvételét rendezné. Az iskolaügyi tárca pedig tavaly 30 projektet részesített ösztönző támogatásban, így növelve a szlovák cégek konkurenciaképességét. „A támogatások most először verseny keretében kerültek elosztásra" – hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?