A kormány jóváhagyta az új atomerőmű építésének tervét

atomerőmű k

Az új, mintegy 1200 megawatt teljesítményű erőmű építéséről a kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülésén született döntés.

Az új, 100 százalékos állami tulajdonban levő, legfeljebb 1200 megawatt teljesítményű atomerőműblokkot Jászlóapátszentmihályban (Jaslovské Bohunice), a már meglévő atomerőmű területén építenék fel. „Ezzel jelentős mértékben lerövidítjük az engedélyezési eljárást, elkerülve az olyan intézkedéseket, amelyek egyébként sok-sok évet vennének igénybe” – magyarázta Robert Fico (Smer) kormányfő.

A szerdán elfogadott rövid határozat szerint Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszternek és Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszternek október 31-ig kell egy tervezetet előkészítenie a munkálatok időpontjára, az építés ütemtervére, az anyagi forrásra, valamint a beruházó és a technológia kiválasztásának folyamatára vonatkozóan.

A miniszterelnök korábban arról beszélt, Szlovákia nem halogathatja sokáig egy új erőmű építését, arra számítanak ugyanis, hogy az elkövetkező húsz évben nagyjából 80%-kal nőhet a villamosenergia-fogyasztásunk. A mohi atomerőműben ugyan nemrég indították be a harmadik blokkot, és azzal számolnak, hogy nemsokára a negyedik blokk is megkezdi az áramtermelést, a kormányfő szerint azonban ez nem lesz elég. 

„Számolnunk kell azzal, hogy egyes energiaforrások fokozatosan le fognak állni. Így szükségünk lesz egy olyan forrásra is, amely nemcsak erős, hanem az állam ellenőrzése alatt is áll, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megbirkózzunk a válsághelyzetekkel”

 – tette hozzá a kormányfő.

Saková szerint már idén nyáron megkezdik az erőmű építéséhez szükséges földek felvásárlását. Reményei szerint az új reaktor építését a stratégiai beruházásokról szóló törvény is segíti, amely megkönnyíti a földfelvásárlást. A jogszabályt ugyan a köztársasági elnök, Zuzana Čaputová nem írta alá, Saková azonban arra számít, hogy a parlament nyárig felülbírálja az elnök vétóját. 

„Az erőmű építésébe még a mi kormányzásunk alatt szeretnénk belevágni”

 – tette hozzá a gazdasági miniszter. A tárcavezető azt is elárulta, hogy az új blokk építésénél nem számolnak az orosz technológiával. „Ezt vagy a francia Framatome, vagy az amerikai Westinghouse, esetleg ázsiai cégek fogják megépíteni. A beszállítót nemzetközi pályázat útján választjuk ki” – állítja Saková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?