A kormány is támogatja

Tőketerebes. A szlovák kormány 1,3 millió koronát hagyott jóvá az egykori Andrássy Gyula-mauzóleum felújítására. A kulturális minisztérium költségvetéséből és a Pro Slovakia Alapból eddig egymilliót utaltak át számlánkra, melyet már befektettünk ” – mondta Juraj Madoš, a városi hivatal építésügyi osztályának vezetője.

Tőketerebes. A szlovák kormány 1,3 millió koronát hagyott jóvá az egykori Andrássy Gyula-mauzóleum felújítására. A kulturális minisztérium költségvetéséből és a Pro Slovakia Alapból eddig egymilliót utaltak át számlánkra, melyet már befektettünk ” – mondta Juraj Madoš, a városi hivatal építésügyi osztályának vezetője. A magyarországi fél viszont nem bocsátotta rendelkezésükre az ígért kétmillió forintot. A kripta sírkamráját Lőcsén öntik formába, és tavasszal hozzák Tőketerebesre, hogy eredeti formájában felállítsák. Az osztályvezető elmondta, a pénzátutalás késése miatt a munkálatok nem az eredeti ütemterv szerint folyik, ám az objektum tervezett átadási ideje nem került veszélyben.

A belső tér felújítása után a külső burkolat helyreállítása kerül sorra, de erre további mintegy hatmillió koronára lesz szükség. Az összeget különféle pályázatok útján szeretnék elnyerni, és Madoš bízik benne, hogy 2005-re elkészülnek a munkával. (déva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?