A kórházak tartozásairól hallgat a kormány

Pozsony |

<p>Kormányprogramhoz &bdquo;illően&rdquo; a kabinet által szerdán elfogadott dokumentum egészségüggyel foglalkozó része több homályos megfogalmazást is tartalmaz, de az új kormányprogram minőségileg más a négy évvel ezelőttinél. Ennek azonban nem biztos, hogy mindenki örülni fog</p>

Talán az a legfontosabb megállapítása, amit szó szerint nem olvashatunk benne: az egészségügy nem ingyenes. A korábbi Ficokormányok ezt hangoztatták, ennek jegyében törölték el a 20 és 50 koronás Zajac-díjakat, és szüntették meg az előjegyzést. 

Nem ingyenes 

A program azt mutatja, ez a koalíció talán rájött, hogy kizárólag az egészségbiztosítási járulékból nem finanszírozható minden az egészségügyben, habár ez eddig is így volt, csak nem mondták ki. Az egészségügyi kormányprogram szó szerint ezt mondja: az állam az általános egészségbiztosítás alapján olyan ingyenes egészségügyi ellátást biztosít, amely szükséges az életmentés, a betegségek gyógyítása, a súlyos egészségügyi komplikációk kialakulásának megakadályozása, a betegség súlyosbodásának megelőzése stb. céljából – vagyis nem teljes körű szolgáltatásról van szó.  Ezt erősíti a következő bekezdés, amely a beteg felelősségét hangsúlyozza az egészség megőrzése során, majd egy újabb bekezdésben azt olvashatjuk, hogy mindenki saját döntése alapján magasabb standardot biztosíthat magának, vagy olyan ellátást, amely túllép az általános egészségbiztosítás által nyújtott kereteken. Egy másik részben azt olvashatjuk, hogy a kormány kidolgozza a betegek hozzáfizetésének átlátható rendszerét, és létrehozza a többforrásos finanszírozási rendszert. Mindebből az következik, hogy az állam meghatározza majd a szükséges ellátások körét, a többit pedig a beteg hozzáfizetheti, ha akarja és tudja. 

Óvatos vagy bátor? 

A kormányprogram óvatos megfogalmazásokat tartalmaz, emiatt egyes elemzők kevésnek tartják a benne leírtakat. „Örültem volna, ha az új kormány egészségügyi programjában a célok és az ezek eléréséhez szükséges intézkedések konkrétabban lennének megfogalmazva” – mondta a Sme napilapnak Dušan Zachar, az INEKO társadalomkutató intézet egészségpolitikai elemzője. Tomáš Szalay, az Egészségpolitikai Intézet (HPI) igazgatója a kormány prioritásait elég erősnek ítélte, a második Dzurindakormány egészségügyi programjához hasonlította őket, vagyis a Rudolf Zajac idején végrehajtott reformokhoz. Ezt jelzi az is, hogy Fico már nem törekszik az egybiztosítós rendszer bevezetésére, sőt, a kormányprogram szerint csak „korlátozni” akarja az egészségbiztosítók nyereségét. 

Az ígéretek 

A kormány bevezeti a maximális várakozási időt egyes egészségügyi ellátások esetében, amitől a várólisták rövidülését várja. A biztosítók már ma is kötelesek kimutatni, hogy ügyfeleik mennyit várnak az egyes intézményekben a tervezhető kezelésekre. Hogy ez milyen eredménnyel jár, az a maximális várakozási idő hosszának meghatározásán múlik majd. 

Átértékelik a beteg által fizetett díjak rendszerét. Az előző Smer-kormány megkísérelte megszüntetni a díjfizetést, de az eredmény csak még nagyobb káosz lett, amire a szakemberek már előre figyelmeztettek. A kormány kedvezni akar a rendelőkben dolgozó orvosoknak is azzal, hogy megígéri, rövidíteni fogja a rendelési idő után kötelező készültségi időszak hosszát. A kormányprogram alapján nem lesz kötelező mindenhol a 24 órás készültség. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter teljes átláthatóságot ígér, mind az egészségügyi közbeszerzések, mind az intézményvezetők kiválasztása terén, beleértve ebbe az Általános Egészségbiztosító vezetését is. Megerősíti ebben a korábbi ígéretét is, hogy a felügyelőtanácsokba beengedi az ellenzék jelöltjeit. Ezzel hamarosan lemérhető lesz az egészségügyi miniszter „ereje”, sok kórházban a Smer erős emberei vannak: a nyitrai egyetemi kórház élén például Jozef Valocký, a Smer parlamenti képviselője áll. 

A fizetések 

A kormányprogram nem sok jót ígér a nővéreknek és az orvosoknak a fizetések terén. Az orvosok ugyan elégedettek lehetnek a jelenlegi szabályozással, amely viszonylag magas szinten határozza meg a kórházi orvosok fizetését, de a nővérek fizetésének emeléséről egy szó sem esik a programban. A hivatás méltósága című fejezet ugyan hangsúlyozza az egészségügyi dolgozók szerepét, és megfelelő feltételeket ígér a munkájukhoz, számot azonban nem tartalmaz. A bérekről annyit mond, hogy a jutalmazásra olyan rendszert alakít ki, amely mindenkinek az érdeme szerint szabja meg a fizetését. 

Hiányosságok 

Egy hiányosságot minden elemző kiemel: egy szó sincs a programban a kórházak mintegy 500 millió eurós tartozásainak rendezéséről, aminek kezelését pedig még ebben az évben el kell kezdeni. További hibája a programnak, hogy nem szab határidőt a DRG finanszírozási rendszer bevezetésére, az eHealth pedig 2017 januárja helyett csak valamikor 2017 folyamán lesz működőképes.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?