A klímaváltozás alaposan megcsapolja a pénztárcánkat

klíma
Pozsony |

Az idei nyár Szlovákiában is bővelkedett a természeti katasztrófákban. A heves viharok, jégesők és árvizek milliós károkat okoztak a háztartásoknak, a szakemberek szerint ezért elemi érdekünk, hogy az állam a rendelkezésére álló forrásokat az eddiginél hatékonyabban használja fel a klímaváltozás okozta károk enyhítésére.

A környezetvédelmi szervezetek szerint az éghajlatváltozás negatív következményei már most is láthatók Szlovákiában: a hosszan tartó szárazabb időszakokat özönvízszerű esőzések váltják, gyakoribbak a szélviharok, a jégesők és a villámárvizek.

„Csak hogy jobban érzékeltessük a helyzetet, a szlovákiai klimatológusok számításai szerint a mai dél-szlovákiai átlaghőmérséklet hamarosan az ország északi régióiban is teljesen természetes lesz, míg a déli járásokban az eddigieknél is nagyobb hőhullámokra számíthatunk. Az éghajlatváltozás alapvető hatással lesz nemcsak a háztartásokra, hanem az olyan ágazatokra is, mint a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat”

– mondta el lapunknak Kateřina Chajdiaková, a Szlovák Klímakezdeményezés (SKI) koordinátora.

Jégeső, vihar, árvíz

Hogy a helyzet idén nyáron tovább romlott, azt a Allianz – Szlovák Biztosító legfrissebb adatai is alátámasztják. Eszerint június elejétől szeptember végéig az Allianz ügyfelei csaknem 4300 olyan káreseményt jelentettek be, amelyeket természeti elemek okoztak, és amelyek összértéke meghaladja a 7,3 millió eurót. A természeti katasztrófák által okozott károk csaknem felét (49%) a jégeső okozta, amellyel kapcsolatban 1256 kártérítési igény érkezett az Allianzhoz közel 3,6 millió euró értékben.

„Július közepén rengeteg ügyfelünk jelentett be jégeső okozta terméskárokat, különösen a keleti országrészből. Egy nagymihályi gazdálkodónak ez több mint 124 ezer eurós kárt okozott a búza-, a kukorica- és szójatermésében. A jégeső az ügyfeleink ingatlanaiban is hatalmas károkat tett. A Szobránci járásban az egyik ügyfelünknek megrongálta a háztetőt és elárasztotta a padlást, a kára így 20 ezer euróra rúgott”

– mondta lapunknak Dárius Nógli, az Allianz kárrendezési osztályának az igazgatója. A legnagyobb károkat okozó elemek közül idén nyáron a viharok szerepeltek a második helyen, amelyek a nyár folyamán Szlovákia több részén is végigsöpörtek, fákat döntöttek ki, parkoló járműveket vagy ingatlanokat rongáltak meg. „Csak az elmúlt négy hónapban közel 1,8 millió euró értékű viharkárt regisztráltunk” – teszi hozzá Nógli. A harmadik legpusztítóbb elemnek nyáron az árvizek és belvizek számítottak, amelyekkel kapcsolatban az Allianz statisztikái szerint közel 1400 kárigényt jelentettek, közel 1,4 millió euró értékben.

Állami hanyagság

Az országnak és vele együtt a háztartásoknak is egyre több gondot okozó klímaváltozás enyhítésére Szlovákiának tetemes uniós forrás áll a rendelkezésére, a szakemberek szerint a felhasználásukkal kapcsolatban azonban továbbra is nagy a fejetlenség. „Bár Szlovákia idén augusztusban elküldte a Nemzeti Energia- és Klímaterv tervezetét az Európai Bizottságnak, ez a tervezet is ellentmondásokat tartalmaz más stratégiai anyagokhoz képest. Például az épületekből származó üvegházhatású gázok esetében 4 megatonna CO2-egyenértéket irányoz elő, ami több mint kétszerese a hosszú távú épületfelújítási stratégiában (LTRS) szereplő 1,8 megatonnás célértéknek. Ez az ellentmondás Szlovákia két stratégiai anyaga között is azt mutatja, hogy az új kormánynak végre rendet kell teremtenie a klímaváltozással kapcsolatban” – figyelmeztet Chajdiaková.

Milliárdos források

A Szlovák Klímakezdeményezés koordinátora szerint a klímaváltozás elleni lépések elhanyagolása nem csupán a jövőnket veszélyezteti, hanem felelőtlen pazarlásnak is számít. Szlovákiának ugyanis 2030-ig 9 milliárd eurós uniós forrás áll rendelkezésére az üvegházhatású gázok csökkentését célzó intézkedésekre, legyen szó akár a háztartásokról, akár az iparról vagy a közlekedésről. Ez a pénz, amelyet úgymond „ingyen” kapunk, az SKI szerint jelentős mértékben elősegítheti a szlovák gazdaság növekedését, és hozzájárulhat a foglalkoztatás, valamint a bérek emelkedéséhez is az előttünk álló nehéz időszakban. „Az épületek komplex felújítása például általában a helyi cégeknek jelent megrendeléseket, és az építőanyagok jelentős részét is Szlovákiában állítják elő. Végső soron nemcsak az épületek felújításával, hanem a megújuló erőforrások nagyobb mértékű felhasználásával is pénzt takarítanak meg a fogyasztók, ezzel is javítva a szociális helyzetükön” – tette hozzá Chajdiaková.

Óvatosan a biztosítással

Akármilyen lépéseket tesz is azonban az állam, a háztartásoknak fel kell készülniük arra, hogy a jövőben tovább nőhet a természeti csapások száma, ami miatt a háztartásoknak jobban oda kell majd figyelniük arra, hogy milyen biztosítást kötnek.

„Ahhoz, hogy a kárt teljes mértékben fedezzük, az ingatlant megfelelően kell biztosítani, ezzel kapcsolatban pedig az alulbiztosítás a leggyakoribb hiba. Épp ezért arra biztatjuk az ügyfeleinket, hogy vizsgálják felül a biztosítási szerződéseiket, úgy módosítva az általuk fizetett díjon, hogy az szükség esetén fedezze az ingatlanuk valós értékét. Az alulbiztosított ingatlanban bekövetkezett kár esetén a biztosító ugyanis a kárnak csak az alulbiztosítás mértékének megfelelő arányos részt tudja kifizetni”

– magyarázza Lucia Strnad Muthová, az Allianz – Szlovák Biztosító szóvivője. Szerinte az Allianz egyébként már 2020-ban megkezdte az ügyfelek régebbi vagyonbiztosítási szerződéseinek az újraértékelését, olyan módosításokat kínálva az ügyfeleinek, amelyek megfelelő mértékben fedezik mind a biztosított ingatlan értékét, mind az aktuális kockázatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?