A kerületi bíróság szerint a NAKA nyomozói nem követték el azt, amivel gyanúsítják őket

NAKA k

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozóinak Diana Santusovát, a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának egyik vezetőjét érintő gyanúja megalapozott volt – derül ki a Pozsonyi Kerületi Bíróság gyanújából.

A kerületi bíróság a NAKA meggyanúsított nyomozóinak kihallgatását követően, valamint a rendelkezésre álló bizonyítékok ismeretében megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, bűnösségüket pedig egyetlen bizonyíték sem támasztja alá. Emellett kimondta, hogy a nyomozók feltételezései megalapozottak voltak.

A NAKA négy nyomozója ellen a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának nyomozói indítottak eljárást hivatali hatáskörrel való visszaélés, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében. Két nyomozót azzal is meggyanúsítottak, hogy befolyásoltak több tanúvallomást. A Pozsonyi Kerületi Bíróság október elején szabadlábra helyezte őket a büntetőeljárás megalapozatlanságára hivatkozva.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?