A Kerekasztal nem politikai szervezet

Megváltozott körülmények között kerül megrendezésre a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala harmadik országos konferenciája. A Kerekasztal munkájáról folyamatosan tájékozódhattunk a sajtóból. A kormányváltás utáni új helyzetben mennyire változik meg a Kerekasztal szerepe és küldetése?

Nem hiszem, hogy változtatnunk kellene az eddigi munkánkon. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala önkéntes, nem formális, reprezentatív intézmény, egyfajta parlamentje a szlovákiai magyaroknak, hiszen nagyon sok meghatározó szervezet, intézmény vesz részt a munkájában, és bármelyik más szervezet is csatlakozhat hozzá. Nagyon fontos ebben az önkéntesség, tehát az, hogy a szervezetek, intézmények önkéntes alapon jelentkezhetnek – ez bizonyos anyagi terhekkel is jár számukra –, és közmegegyezéses alapon alakíthatják ki a véleményüket az egyes fontos kisebbségpolitikai kérdésekben. Ezeket azután a Kerekasztal szóvivői a hivatalos szervekkel szemben a szervezetek pedig a saját tevékenységükben érvényesítik.

Annak okán, hogy sok MKP-hoz közeli szervezet van a Kerekasztalban, egyesek szerint inkább az MKP-hoz áll vagy állt közel a Kerekasztal.

Mások szerint meg a szellemiségével inkább a Hídat szolgálja. Ha mindkét párt úgy véli, hogy a másikhoz áll közelebb a Kerekasztal, akkor azt hiszem, hogy a Kerekasztal jó helyen áll. Egyébként tény és való, hogy nem könnyű pártatlannak maradni ebben az átpolitizált világban. Ha valaki esetleg azt mondja, hogy pártsemleges, akkor is besorolják valahová, ha akarja, ha nem. Mi a kezdetektől jó viszonyt alakítottunk ki a pártokkal, egyeztettük velük a céljainkat, fel sem merült, hogy valaki mellett vagy valaki ellen kívánunk fellépni, egyetlen szabályt viszont megfogalmaztunk, hogy politikai pártok és külföldi szervezetek nem vehetnek részt a Kerekasztal munkájában.

Vagyis nem merül fel kérdésként a Kerekasztalon belül, hogy – akár mellesleg – ki milyen pártállású?

A Kerekasztalon belül sem a tagszervezeteket, sem a Koordinációs Bizottságot, sem pedig a szakmai bizottságokat illetően sose merült fel az, hogy ki milyen pártállású, vagy hogy ki kihez áll közelebb és kihez nem. A Kerekasztal története ugyanis épp az ellenkezőről szól. Erről mindig az a klasszikus szoci vicc jut eszembe, amikor a leningrádi és chicagói zenekar közösen adott koncertet, és a szovjet elvtárs dicsekedett az amerikaiaknak, hogy náluk a nemzetiségi kérdés megoldott, mert nézzék meg, itt a zenekarban is 13 zsidó, 12 örmény, 10 azerbajdzsáni stb. van. És hogy néz ki ez maguknál? – kérdezte rafináltan a szovjet. Az amerikai pedig csodálkozva csak annyit válaszolt: mi még nem számoltuk meg őket. Hát erről ennyit! Senkinek sincs joga beleszólni egy-egy szervezet életébe. A Kerekasztalhoz csatlakozók csak azt vállalják, hogy a közösen kialakított álláspontokat a saját szervezetükben megpróbálják érvényesíteni. Mi úgy vagyunk erősek, hogy sokszínűek vagyunk, és képesek vagyunk ügyeket közösen képviselni, ennek a mechanizmusait kell kimunkálni.

De azért a Kerekasztal, legalábbis az elmúlt időszakban, egyfajta ellenzéki magatartást tanúsított a hivatalos szervekkel szemben. Ez sem módosul?

Ha valaki megnézi a Kerekasztal eddigi munkáját, dokumentumait, láthatja, hogy egyáltalán nem erről volt szó. A Kerekasztal nem politikai szervezet, amely a helyzettől függően hol kormánypárti, hol meg ellenzéki, vagy eredendően minden hivatalos szervvel szemben áll. Épp ellenkezőleg, az elmúlt időszakban konstruktív és együttműködő alapállást tanúsított nemcsak a hazai pártokkal, kormányzati és önkormányzati szervekkel, hanem a nemzetközi intézményekkel is. Ez azt jelentette, hogy nem feltétlenül kritizálni akart, hanem a szakmailag megalapozott véleményével és érveivel konstruktívan kívánt hozzájárulni a problémák megoldásához, együttműködve az illetékes hazai és nemzetközi szervekkel. Számunkra mindig megoldandó ügyek voltak és vannak, nem pedig ideológiai alapállások, amelyek aztán azért megoldhatatlanok, mert ideológiai vagy éppen pártpolitikai síkra terelődnek. A problémák nem azért vannak, hogy újakat gyártsunk belőlük, hanem hogy megoldjuk őket. Ez volt egyébként a Kerekasztal egyik legfőbb erőssége. Itt élünk, a partnerek adottak, és ebben a közegben kell ésszerű megoldásokat keresni. És ha komolyan vesszük azt a több évtizede fennen hangoztatott tételt, hogy ne döntsenek rólunk nélkülünk, akkor bizony a megalapozott és védhető álláspontunkkal ott kell lennünk, ahol döntenek. A Kerekasztal a kisebbségi pártokkal, de a köztársasági elnökkel, sőt a Fico-kormányzat illetékes szerveivel is kereste a kapcsolatot, hogy megvitassa velük a szakmai kifogásait pl. az államnyelvtörvénnyel, de más, a kisebbségeket érintő kérdésekkel kapcsolatban. Ez persze nem mindig sikerül, de meg kell próbálni, miközben az alapállásunkat, a véleményünket semmilyen körülmények között sem szabad feladnunk.

Vagyis a Kerekasztal a lehetséges kompromisszumok irányát is figyeli?

Ez nem kompromisszumok kérdése, emberjogi és kisebbségjogi kérdésekben ugyanis nincsenek kompromisszumok. Lehetnek rossz vagy félmegoldások, de azokhoz nem szabad adni a nevünket. A kisebbségi problémakörnek is vannak szakmai vonatkozásai, amelyek akkor is igazak, ha egyik-másik politikai csoportnak nem felelnek meg. Ha észérvekkel nem megy, akkor más eszközökkel is fel kell lépni, hogy felhívjuk a probléma súlyosságára a figyelmet. Egyébként ilyenekre is sor került az elmúlt időszakban, és ezekben a Kerekasztal is aktívan részt vett. Példaként felhozhatnám az államnyelvtörvény és a hazafisági törvény elleni tiltakozásokat, de a Pozsonyban Petőcz Kálmán által rendezett Tolerancia menetet is.

Úgy gondolom, hogy Petőcz Kálmán, aki fontos szerepet vállalt most Rudolf Chmel kormányalelnöknél, hiányozni fog a Kerekasztal munkájában.

Ez kétségtelen! Petőcz Kálmán nemcsak meghatározó személyisége, de a motorja is volt a Kerekasztalnak. Egyik kimunkálója volt annak a szemléletnek, amiről az előbb beszéltem, és minden lehetséges eszközzel szolgálta azt. De nem tűnt el, épp ellenkezőleg, egy olyan posztra került, ahol hatékonyan tudja képviselni mindazt, ami a Kerekasztalon belül megfogalmazódott. A Kerekasztal számára pedig kész szerencse, hogy egy Maďarič, Mikolaj vagy Čaplovič helyett Rudolf Chmellel vagy Petőcz Kálmánnal tud együttműködni a jövőben. Nyilvánvaló, hogy Kálmán lehetőségei az új pozíciójából eredően sokkal korlátozottabbak lesznek, mint a Kerekasztalban voltak, de egyben kiszélesednek is, hiszen kormányzati szinten lehet képviselni ezeket az ügyeket. Majd kiderül, hogy mennyire. De ezzel kapcsolatban azt is el kell mondani, hogy a Kerekasztal az álláspontját minden kérdésben mindig a tagszervezetek véleményének kikérésével, közmegegyezéses alapon hozta meg. Ugyanez érvényesült a Koordinációs Bizottságban is. Mindenki véleménye fontos volt, és ennek megfelelően képviseltük a véleményünket, módosult az egyes dokumentumok megfogalmazása. Ez egy nagyon fontos különbség az eddigi hasonló szerveződésekhez képest. Nehézkes, időigényes, de a mai technikai eszközökkel lehetséges, és hosszú távon nagyon eredményes.

Térjünk rá az országos konferenciára. Mit jelent egy ilyen konferencia a Kerekasztal életében?

Ez a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala országos összejövetele, évente legalább egyszer kerül megrendezésre, és az akkor legfontosabbnak vélt kérdéseket vitatjuk meg közösen. Azért nem közgyűlés, mert egy informális szerveződésről van szó. De más miatt is fontos. A Kerekasztal nyitott szerveződés. A konferencia meghirdetését követően, ez a sajtón keresztül zajlik mintegy két hónappal a konferencia előtt, bármelyik szlovákiai magyar szervezet és intézmény csatlakozhat a Kerekasztalhoz, amelyik eleget tesz a felhívásban megfogalmazottaknak. De ugyanígy ki is léphet belőle, hiszen mint mondtam, a munka az önkéntességen alapul. A konferencia ideje alatt pedig jelentkezni lehet a Koordinációs Bizottságba – ezt se választják. Itt csak egy feltétel van, hogy ha valaki jelentkezik a Bizottságba, az vegyen is részt a munkájában. Nincsenek szavazások, tagfelvételek, egyebek, mindenkinek azokkal kell együttműködnie, akik jelentkeznek. Azon a jóhiszemű feltevésen alapul az egész, hogy azok az intézmények, szervezetek jelentkeznek és vesznek részt a Kerekasztal munkájában, amelyek tényleg konstruktív hozzáállással, a másik, mások álláspontját tiszteletben tartva kívánnak munkálkodni a szlovákiai magyar közösségért.

A konferencia időpontja (október 15–16.), helyszíne (Komárom) és témái már megjelentek a sajtóban. A témákról szólhatnál részletesebben: miért éppen a felsőoktatás, a kisebbségi támogatások és a népszámlálás lesz a központi témája a konferenciának?

Azt hiszem, nem szükséges magyarázni, hogy miért fontosak ezek a témák. Tavaly a dunaszerdahelyi konferencián fogalmazódott meg az a javaslat, hogy a felsőoktatási rendszerrel foglalkozzunk. Ennek teszünk eleget. Nem csak kötelességből, hanem azért is, mert a felsőoktatás a következő értelmiségi generációk kinevelésének a kérdése, itt nem szabad utat tévesztenünk. Erről nyíltan kell beszélni, minden fél bevonásával. Mindez ahhoz hasonlóan zajlik, ahogy 2009-ben a média helyzetével foglalkoztunk, tehát pénteken egy külön szakmai vita keretében, és ennek eredményeit értékeli majd a szombaton megrendezésre kerülő országos konferencia. A másik központi téma a támogatási rendszerek kérdése lesz, ugyanúgy pénteken, mint a felsőoktatási vita. Tudjuk, hogy idehaza és Magyarországon is gyökeresen kívánják átalakítani a kisebbségi és a határon túli támogatások rendszerét. A Kerekasztalnak ebben mindenképpen álláspontot kell kialakítania. Már csak azért is, mert ez az átalakítás elsősorban a szlovákiai magyar szervezeteket és intézményéket érinti. Megalapozott szakmai véleményt és konkrét javaslatokat kívánunk letenni az asztalra.

Milyen tapasztalatokon alapul ez a szakmai vélemény?

Szlovákiában el akarják fogadni a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvényt. Ez örvendetes előrelépést jelentene az eddigi gyakorlathoz képest, amikor is csak belső statútumok szabályozták a támogatásokat mind a kulturális és oktatásügyi tárcánál, mind pedig a Miniszterelnöki Hivatalban. Az eddigi rendszer nagyon nagy teret adott a hivatali vagy hivatalnoki beavatkozásnak, néha akár önkényről is beszélhettünk, ami aztán klientúrákat, belső klikkeket eredményezett. Nem igazán volt tisztázva, hogy ki is dönt valójában. Egy törvénynek, egy jogi normának ebben rendet kell teremtenie: a pályáztatástól kezdve az elbíráláson keresztül egészen az elszámoltatásig és ellenőrzésig. Igényesebbnek, átláthatóbbnak, követhetőbbnek kell lennie a rendszernek, és a kulturális önigazgatásnak minél szélesebb körben kell érvényesülnie, legalábbis a kuratóriumi tagok megválasztása, kinevezése és a kuratórium jogköreit illetően. És bizonyosfajta stratégiai megközelítést is megkövetel, honnét és hova akarunk eljutni a kisebbségi intézményrendszer fejlesztése terén, erről is kevés szó esett az elmúlt tíz-tizenöt évben. De ezekkel szoros összefüggésben van az államnyelvtörvény vagy a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása, de ugyanígy a közoktatási törvény is. Egy komplex kérdéskörről van szó, amelyben nem szabad ad hoc, elhamarkodott döntéseket hozni, mert az megint negatív hatással lehet az elkövetkező évekre. És itt van a legfontosabb kérdés, hogy mindezek körül nagyon széles körű egyetértést kell kialakítani. Ebben és a kisebbségi intézményrendszer érdekeinek az érvényesítésében lehet komoly szerepe a Kerekasztalnak.

És a magyarországi támogatásokat illetően?

Mindez érvényes a magyarországi határon túli támogatásokra is. Erről már született egy nyilatkozat a Kerekasztalon belül. Gyakorlatilag ugyanezeket az elveket fogalmazta meg. Egy találkozót is kezdeményeztünk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, amire előreláthatólag szeptember elején kerül sor.

A népszámlálásról is szó lesz a konferencián, az, ugye jövő év májusában lesz. Nem késő ezzel foglalkozni?

A népszámlálás technikai részleteivel kívánunk foglalkozni. Amire te gondolsz, hogy az asszimilációs folyamat mennyire befolyásolható az elkövetkező hónapokban, azt most már biztosan csak kis mértékben lehet megtenni. Az elmulasztott tíz évet nem lehet visszacsinálni. De azért azt meg lehet tenni, hogy az embereket arra buzdítsuk, bátran vállalják a nemzetiségüket. Az utóbbi hetekben sok szó esett arról, hogy a húsz százalékos nemzetiségi küszöböt levinni tíz százalékra Szlovákiában. Ez nagyon fontos kérdés, de talán még ennél is fontosabb, hogy az egyes településeken mennyi is lesz az a bizonyos százalék. Ez pedig azon múlik, hogy hányan valljuk magunkat magyarnak. Ettől függ ugyanis, hogy mennyire használhatjuk az anyanyelvünket, mennyire kell komolyan venni a magyarokat az államéletben, támogatások és egyebek épülnek erre a százalékra. Mindezeket világossá kell tenni az emberek előtt, hiszen ettől is függ iskoláink, intézményeink, gyermekeink, unokáink jövője. A parlamenti választásnál is fontosabb ez a választás, saját identitásom vállalása, és ezt jövő májusban mindenkinek meg kell tennie. Ezért nem mindegy, hogy hogyan dönt!