A Hlas nem tud arról, hogy eltért volna a szociáldemokrata értékektől

Peter Pellegrini

A Hlas nem tud arról, hogy a párt eltért volna a szociáldemokrata értékektől – jelentette ki a Hlas arra reagálva, hogy az Európai Szocialisták Pártja (PES) felfüggesztette tagságukat. A Hlas úgy fogalmazott, reméli, az európai szocialisták felülvizsgálják döntésüket, és folytatódnak a tárgyalások a Hlas csatlakozásáról ehhez a politikai csoportosuláshoz

„A pártot meglepte az Európai Szocialisták Pártjának döntése, azaz, hogy felfüggeszti a Hlas teljes jogú tagságára vonatkozó csatlakozási folyamatot. A Hlas társult tag státuszt kapott a PES minden elvének teljes mértékű tiszteletben tartása mellett” – mondta Patrícia Medveď Macíková, a párt szóvivője. A Hlas leszögezi, hogy politikája továbbra is megfelel a párt alapértékeinek.

A Hlas közölte, koalíciós tagságának alapfeltétele a szociáldemokrata politika, amelynek alapja az emberek életszínvonalának emelése, valamint az EU- és a NATO-tagság.

Az Európai Szocialisták Pártjának elnöksége csütörtökön döntött a Smer és a Hlas tagságának felfüggesztéséről, azzal az indokkal, hogy Robert Fico, a Smer elnöke egyértelműen eltávolodott a PES értékeitől. A PES-t aggasztja, hogy bejelentették, a Smer és a Hlas kormánykoalíciót alakít egy radikális jobboldali párttal.

A Smer, a Hlas és az SNS szerdán memorandumot írt alá, amelyben megállapodtak a koalíciós szerződés aláírásáról és a kormánypozíciók elosztásáról.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?