A Híd tudomásul veszi Fedor döntését

Bugár Béla
Pozsony |

A Híd tudomásul veszi, hogy Martin Fedor kilép a párt frakciójából. Ezt Debnár Klára, a párt szóvivője közölte a TASR hírügynökséggel pénteken.

„Martin Fedor tájékoztatta a pártelnököt, hogy a közeljövőben távozik a frakcióból. Fedor úr nem volt a párt tagja. Az elhatározását tudomásul vesszük” – mondta Debnár.

Fedor pénteken elismerte, hogy bizonyos kérdésekben eltér a véleménye a pártétól. Állásfoglalásában rámutatott: egyre több propaganda jellegű, populista javaslat lát napvilágot, ő pedig nem akar részt venni a minél tetszetősebb, populistább és felelőtlenebb javaslatokért folyó versengésben. Kifogásolta azt is, hogy nem fogadták el a biztonságpolitikai stratégiai dokumentumokat.

Martin Fedor távozása után a koalíció formálisan már csak 75 szavazattal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az egyes frakciókban helyet foglaló képviselők számát tekintve a kormánykoalíció elveszítette a parlamenti többségét. A Smer-SD frakciója 48, az SNS-é 15, a Most-Hídé Fedor távozása után 12 tagot számlál. Rendszerint azonban a koalícióval együtt szavaz több független képviselő is, név szerint Alena Bašistová, Martina Šimkovičová, Rastislav Holúbek és Peter Marček.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?